
Amerikai kongresszusi képviselőkkel tárgyalt a kormányfő
Kelet-európai körúton tartózkodó amerikai kongresszusi képviselőkkel tárgyalt Nicolae Ciucă miniszterelnök.
A kormány közleménye szerint a felek az ukrajnai háború fejleményeit is áttekintették. A háromfős amerikai delegáció vezetője, Mike Quigley kongresszusi képviselő köszönetet mondott Romániának és a miniszterelnöknek az Ukrajnának és a szomszédos ország menekültjeinek nyújtott segítségért. Nicolae Ciucă a román hadsereg felszerelésében és felkészítésében nyújtott amerikai segítséget köszönte meg. A szolidaritás fontosságát hangsúlyozta, és emlékeztetette tárgyalópartnereit arra, hogy a NATO keleti szárnya biztonságának megteremtéséért növelni kell az amerikai katonai jelenlétet a régióban.
Forrás: Agerpres