Általános sztrájkra készülnek a postai alkalmazottak
Eredménytelenül zárultak a kollektív munkaszerződésről szóló tárgyalások, legkésőbb április elején általános sztrájkba lépnek a postai alkalmazottak – jelentette be ma az Országos Szakszervezeti Tömb elnöke.
Dumitru Costin hangsúlyozta: hetek óta folynak a tárgyalások a postai alkalmazottak kollektív jogait és kötelezettségeit rögzítő kollektív munkaszerződésről a szakszervezet és a vállalat vezetősége között, de nem sikerült dűlőre jutni, az álláspontok nem közelednek. Elmondta: a miniszterelnököt, a koalíciós pártok vezetőit, a digitalizációért felelős minisztérium illetékeseit és a postai szolgáltatások egyik fő igénybe vevőjét, a munkaügyi minisztériumot is időben tájékoztatták a helyzetükről.
Hozzátette: a nettó 400 lejes fizetésemelést “észszerű” követelésnek tartják, tekintve, hogy “más ágazatokban 1200-1500 lejjel is emelkedtek a bérek”. Mint ismert: a Román Posta alkalmazottai ma reggel 8 és 10 óra között kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak. A Romániai Postai Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke, Ionel Oţelea szerint ehhez az ország 30 megyéjének postahivatalai csatlakoztak.
Forrás: Agerpres