Állami támogatást kaphatnának az epertermesztők
Amennyiben az Európai Bizottság jóváhagyja, hektáronként négyezer eurós állami támogatást kaphatnának az epertermesztők.
A képviselőház már elfogadta az erről szóló törvénytervezetet, eszerint a gazdák évente egyszer, öt éven keresztül igényelhetnék a támogatást. A programban azok a termelők vehetnének részt, akik legalább harminc ár területen vagy ötszáz négyzetméteres fóliasátorban termesztenek epret. Feltétel lenne az is, hogy hektáronként legalább öt tonna epret termeljenek, és ebből három tonnát november elsejéig értékesítsenek.



