• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9730 RON
  • USD4.6085 RON
  • GBP5.8167 RON
  • HUF1.2583 RON

Alkotmányellenes a törvény, amelynek alapján besúgással vádolták meg Mugur Isărescut

Formai hiba miatt alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította tegnap az alkotmánybíróság azt a 2019-ben született törvénymódosítást, amelynek alapján Securitate Irattárát Tanulmányozó Bizottság azzal vádolta meg Mugur Isărescu jegybankelnököt, hogy 1989 előtt együttműködött a Securitatéval.

Az alkotmánybíróság helyt adott egy pontban Isărescu ügyvédjeinek, akik egyebek mellett azt a formai hibát kifogásolták, hogy előbb a képviselőház, majd a szenátus döntött arról a jogszabályról, amely lehetővé tette, hogy a már korábban ellenőrzött személyek esetében az átvilágító hatóság újrakezdheti az átvilágítást, ha időközben olyan dokumentumok kerültek elő egy közéleti szereplőről, amelyeket a testület a korábbi vizsgálatok során nem vehetett figyelembe. Az ügyvédek szerint a törvényt fordított sorrendben, előbb a szenátusnak kellett volna elfogadnia, és majd csak utána a képviselőháznak. Ezért teljes egészében alkotmányellenesnek nyilvánították a törvényt. Az átvilágító bizottság egyébként tavaly júniusban megállapította, hogy Isărescu együttműködött a Securitatéval, és egyben arra kérte a bukaresti ítélőtáblát, állapítsa meg ezt a tényt, ugyanis a törvények szerint ez az átvilágítási eljárás. A jegybankelnök bírósági per keretében emelt alkotmányossági kifogást, így került az ügy az alkotmánybíróság asztalára.

Forrás: MTI


november 24, 2021