
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezet
Alkotmányellenesnek nyilvánította az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szigorító törvénytervezetet, amelyet korábban a kormány parlamenti felelősségvállalással fogadtatott el – értesült hivatalos forrásokból az Agerpres.
A legfelsőbb bíróság érvei szerint a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvény szembemegy ‘nem kevesebb mint 37’ korábbi alkotmánybírósági határozattal. A legfőbb instancia szerint az igazságszolgáltatás függetlensége csorbulna azáltal, ha – a jogszabály előírásai szerint – a bírák és az ügyészek utolsó nettó bérük alig 70 százalékát kapnák meg nyugdíjként a jelenlegi 100 százalék helyett, és nekik is fokozatosan 65 évre emelkedne a nyugdíjkorhatáruk a jelenlegi 48-ról.
Ilie Bolojan korábban úgy nyilatkozott: kormányának nem lesz hitele újabb reformokat bevezetni, ha az igazságügyi reform alkotmányellenesnek bizonyul. A bírák azt is felróják, hogy a döntéshozók elmulasztották kikérni a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kötelező véleményezését a jogszabály végleges formájáról, és figyelmen kívül hagyták a parlamenti felelősségvállalás eljárásával kapcsolatos alkotmányos rendelkezéseket.