Alexandru Rogobete: Nem lesznek elbocsátások az egészségügyben
Nem lesznek elbocsátások az egészségügyben – jelentette ki Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy az ágazat eleve alulfinanszírozott és létszámhiányos.
Mint mondta, számos intézményben nincs elegendő ápoló, kisegítő személyzet, sőt orvos sem a folyamatos ügyeletek biztosításához. A miniszter szerint az egészségügyi rendszerben tavaly bevezetett intézkedések 3,3 milliárd lej megtakarítást hoztak, idén pedig 5–5 és fél milliárd lejre becsülik ezt az összeget. Ez elegendő lehet arra, hogy megszüntessenek több, korábban bevezetett társadalmi és erkölcsi igazságtalanságot. Rogobete azt is elmondta: a PSD vasárnapi ülésén felmerült annak lehetősége, hogy eltöröljék a gyermeknevelési támogatásra, illetve a háborús veteránokra kivetett 10 százalékos adót. Szerinte az eddigi megtakarítások ezt lehetővé teszik.


