Beszélgetés Agyagási Leventével, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjével-műsorvezetőjével

Mikor és hogyan vezetett az utad a Marosvásárhelyi Rádióhoz?

Mondhatnám azt is, hogy véletlen volt, de inkább a sors akarta így. Utolsó éves egyetemi hallgató voltam a Babeș-Bolyai Tudományegyetem újságírói szakán, egy évem volt még hátra az Európai Tanulmányok szakon, amikor a feleségem – akkor barátnőm – nagymamája megsúgta: hallotta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió riportereket keres. Egy keveset gondolkodtam, mit tegyek? Végül úgy döntöttem, hogy jelentkezem, így az utolsó egyetemi évemet gyakorlatilag levelező szakon végeztem, bár nappali képzés volt. Elnézték ezt nekem. Időnként természetesen megjelentem az előadásokon, és minden vizsgámat letettem.

Milyen indíttatásból határoztad el, hogy rádiós szerkesztő, műsorvezető leszel? Mi állt a döntés hátterében?

Én a ranglétrát végigjártam a Rádiónál. Borbély Melinda akkori főszerkesztő “száguldó riporterként” alkalmazott negyedmagammal, a napi híreket, rövid információs anyagokat, interjúkat, riportokat készítettünk. Aztán saját rovatot, majd rovatokat kaptam. Ennek köszönhetően sokat jártam terepre, legtöbbet Hargita megyébe, nagyon jó kapcsolatom alakult ki ottani önkormányzati vezetőkkel, vállalkozói szövetségekkel, civil szervezetek vezetőivel, és politikusokkal is. Férfiasan bevallom: ez volt szakmám legszebb időszaka, a terepmunka, amikor szemtől szemben ülsz az interjúalannyal és a helyszínen vagy, látod, hogy kivel és miről beszélgettek.

Később hírszerkesztő, hírbemondó lettem. Emlékszem: Borbély Melinda főszerkesztővel és a Hírosztály vezetőjével, Kiss Csabával ültünk be a mikrofonhoz, nekem egy nyúlfarknyi hír jutott. Valahol egy szóvégi ragot nem mondtam ki, így a mondat közepénél rájöttem, hogy értelmetlen, amit mondok. Elsőtétült a világ … de újrakezdtem, és másodszorra sikerült! A két tapasztalt kolléga pedig megvigasztalt: ne legyek szomorú, mert ők ennél sokkal rosszabbul kezdték… Hogy ez így volt-e, azt nem tudom, de most is köszönöm nekik a bátorítást!
Fontos pillanatban kerültem a Rádióhoz, hiszen a kétezres évek elején holland támogatással átszervezték a rádiót, egy új koncepció, munkaszervezés alapján kezdtünk el dolgozni. Fiatal és bátor voltam, felajánlottam a főszerkesztőnek, hogy részt veszek az új rendszer és műsorrács kidolgozásában. Akkor találtuk ki a ma is működő Rádióújságot, akkor indult be a hír és információs anyagok cseréje a kolozsvári és a bukaresti stúdióval. Léterhoztunk egy belső produkciós irodát, amelyet én vezettem: minden nap a reggeli megbeszélésen döntöttük el, mit tervezünk megvalósítani aznap. Volt, amikor sikerült, máskor nem…

Mindezek után, jónéhány év elteltével lettem szerkesztő, műsorvezető. Halkan súgom a fiataloknak: érdemes ezt így csinálni ahhoz, hogy bátran és felkészülten ülhess be egy hosszabb műsor levezetéséhez. Ez a műsorokból nagyon kihallatszik és a hallgatók értékelik vagy büntetik a felkészültséget vagy annak hiányát. Ugyanis a szavaknak súlya van, kiváltképpen a közszölgálati rádióban, abban a világban, amikor mindenki szeret műsort vezetni, a háziasszonytól a megyei tanácselnökig. Én azt szeretném, ha mindenki azt csinálná, amihez a legjobban ért!

Mi vonzott a Marosvásárhelyi Rádióhoz? Mit szeretsz leginkább ebben a munkában, hivatásban?

Azért tisztelem a közszolgálati médiát, mert szerkesztői szabadságot biztosít. Ez sajnos nem volt mindig magától értetődő, de én kivívtam magamnak ezt a szabadságot! Amit a hallgatók értékelnek és nagyra becsülnek.

Jelenleg a Miben segíthetünk? című interaktív műsort szerkeszted és vezeted, amely minden hétköznap jelentkezik 10 óra 20 perctől. Mi jellemző erre a műsorra? Mesélj bővebben sajátos tartalmáról!

Úgy gondolom, ez ma a legnehezebb műfaj: az élő, interaktív műsor. De én ezt szeretem, arról beszélni, ami érdekli a hallgatókat. Tudnánk nagyokat mondani az atommaghasadásról vagy a világ nagy dolgairól, kérdés viszont, hogy az kit érdekel. Nyilvánvalóan, nem lehet minden nap olyan témával előállni, amely közérdeklődésre tart számot mindenki körében, vannak olyan műsorok és témák, amelyek kényszerből “jobb híján” jönnek létre, hiszen számunkra a lehetőségek korlátozottak: sok intézmény élén nincs magyarul beszélő személy, akit megszólaltathatunk, aki beszéli nyelvünket, nem mindig az érdemei miatt kerül az illető intézmény élére, jobb őket nem megszólaltatni. És nem utolsó sorban vannak olyan interjúalanyok, akikre mindig lehet számítani, bármikor meg lehet szólaltatni. Ők gyakori vendégei a műsornak, lehet, hogy sokszor unnak már minket a hallgatók, de igyekszünk mindig új információkkal (is) szolgálni a hallgatóknak.
Hogy miért interaktív a műsor? Én nem félek a hallgatói véleményektől, még akkor sem, ha időnként “mellélőnek” kérdéseikkel, véleményükkel, és mindig voltak/vannak, akik úgy érzik, minden nap hozzá kell szólni a témához. Az ő véleményüket is elfogadjuk, ha tudunk, válaszolunk rá.

Véleményed szerint milyen tulajdonságok és képességek szükségesek ahhoz, hogy valakiből egy rátermett szerkesztő, műsorvezető legyen?

Két dolog a fontos véleményem szerint: az örök tanulási vágy és kíváncsiság, illetve az, hogy a hallgató helyébe képzeld magad, hiszen így tudhatod meg, hogy mi érdekli őt. Nem helyes az, ha te a vélemyényedet – bármennyire is tanultnak, képzettnek hiszed magad! – rá akarod erőltetni a hallgatókra. Van ugyan nevelő szerepe is a médiának, de ennek nem szabad erőszakosnak, okoskodónak lenni! Engem az örök tanulási vágy vezérel: azt szoktam mondani és hiszem, hogy én minden nap tanulok. Ingyen! Hiszen meghívottaimnak köszönhetően ma már bátran hozzá merek szólni például földmérési, növényvédelmi, egészségügyi, közigazgatási kérdésekhez. Nem mondom magam szakértőnek, de az átlagosnál jóval többet tudok sokmindenről. Mert minden nap készülök legalább egy félórát-órát a műsorokra és bő félórát hallgatom a meghívott válaszait az adott témában. És azokból sokat tanulok. Viccesen szoktam mondani, kiváltképpen az egyetemi oktatóknak: “Nó, tanár úr, itt most én kérdezek, Ön válaszol!”
Bár úgy érzem, konyítok valamit hozzá, a politikát igyekszem mellőzni a műsoraimból. Mert a politika elvárja, hogy az újságírók lehorgonyozzanak, behódoljanak bizonyos pártok és ideológiák(?) mellett. De én nem teszem! Nyilván megvannak a szimpátiáim, de ezek nem nyilvánulnak meg a műsoraimban. Sokszor gondolok arra, ha politikai pályára léptem volna, anyagilag biztosan jobban élhetnék, de nem bánom, hogy nem tettem. Egy pillanatig sem akartam, egyébként.

Mit jelent számodra a rádiózás: munkát, hivatást, szenvedélyt, közösségszolgálatot?

Azt hiszem, az előző, hosszúra sikeredett válaszaimból kiderült már, hogy mind a négyet. Elsősorban szenvedéllyel hivatásként végzett közösségszolgálatot, és munkát, mert valamiből élni kell.

Mikor vagy elégedett? Mi jelent igazi élményt, elégtételt a munkádban?

Elégtétel elsősorban az, amikor több hallgató műsor után felhív és elmondja, örül, hogy hallhatott az adott témáról, hogy hallhatta az illető személyt, örül ennek a műsornak, mert sokmindenre – bár legtöbbször apróságokra, nem a világ nagy filozófiai kérdésére – kap választ.
Másodsorban pedig: sok meghívottam mondja műsor után: “Jól éreztem itt magam!” Számomra ez az elégtétel. Hiszen én azt vallom, hogy ha együtt gondolkodunk, akkor tudunk egyről a kettőre lépni. Lehetnék – bár nem lenne könnyű számomra – az a fajta kötekedő újságíró, aki minden információt ki akar csalni a meghívottból, aztán vitatkozunk, talán veszekedünk egy jót, talán a hallgatottság is nagyobb lenne, de, kérdezem én: mire mennénk vele? A hallgatók bizonyára tudják, hogy az információ úgyis kijön a meghívottból, ha enyhébb módszereket alkalmazunk. Reméljük, hogy a hiteles és igaz információ. Mindig elmondom a meghívottaknak, hogy a felelősség az általa közölt információ hitelességét illetően az ővé, nem az enyém! Én csak kérdezek…

A Román Televízió ( TVR) Marosvásárhelyi Területi Stúdiójában is műsorvezetőként dolgozol. Hogyan hangolod össze, miben egészíti ki a televíziózás a rádiós munkádat?

Azt hiszem, a kettő gyakorlati szempontból jól kiegészíti egymást, hiszen sokszor a meghívottakkal ugyanazt a témát boncolgatjuk a rádióban és a televízióban is, ezzel növelve esélyét annak, hogy több emberhez jut el az információ. Amit az előbb említettem: duplán tanulom meg a leckét! Egyébként a rádiózás, mint szakma, szerintem sokkal szebb, szabadabb és intellektuálisabb, mint a televíziózás. Ez utóbbi jelző Borbély Melinda egykori főszerkesztőtől származik, én pedig ebben is egyetértek vele.

Hogyan fog változni a média világa a digitális forradalom és a Mesterséges Intelligencia térhódításával?

Számtalan hasonló “forradalom” volt a történelem során, amikor az emberiség azt hitte, hogy a korábbi vívmányok megszűnnek, eltűnnek, de nem az lett. Amikor a televíziót felfedezték, azt hitték, hogy a rádiózás eltűnik, vagy a különböző videómegosztók megjelenésekor a televíziózást féltették. De mindkettő él, ha már nem is a virágkorát éli! Több műsort is készítettem a Mesterséges Intelligenciáról: a meghívott szakemberek egybehangzó véleménye szerint meg kell tanulni együtt élni vele, a hallgatók jórésze viszont szkeptikusan kezeli az MI-t. Szerintem az egyszerű emberek által ma hozzáférhető, főleg ingyenes változatok még nem jelentenek “forradalmat”. És tartok attól, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésével egyenes arányban a természetes emberi intelligencia visszafejlődik, elsorvad. Mert kényelemből az MI-t fogjuk használni, ahelyett, hogy agytekervényeinket használnánk. Nézzük csak meg: manapság sok embernek vannak mozgásszervi problémái. Miért? Mert elkényelmesedtünk, napunk nagy részét autóban, ülve vagy fekve töltjük, nagyon keveset mozgunk, sportolunk, vagy csak egyszerűen sétálunk, gyalogolunk. Ezért gondolom, hogy óvatosan kell bánni a Mesterséges Intelligenciával, ne hagyjuk, hogy elhatalmasodjon rajtunk!

A rádiózáson kívül milyen más hobbid van, amivel szívesen foglalkozol szabadidődben?

Szabadidőmben – amennyi kijut belőle – tavasztól őszig kertészkedem. Szakinak még nem mondom magam, de növényorvos meghívottamnak, dr. Bálint Jánosnak köszönhetően sokat tudok ma már a fametszésről, növényvédelemről, vannak gyümölcsfáim, -bokraim, amivel elszórakozom.  Hétvégeken, amikor az idő és az időjárás engedi, sokat kirándulunk a családdal itt a megyében és Székelyföldön, főleg Hargita megyében.

Milyen gondolatot, szemléletet, üzenetet szeretnél átadni a hallgatóknak a műsorodon keresztül? Hogyan fogalmaznád meg?

Próbálok segíteni a bürokrácia útvesztőjében való eligazodásban. Mert ezt a világot nehéz megérteni sokszor még számomra is, aki több információhoz jut hozzá, mint az emberek többsége. Ahogy az ajánlóban is hallható/olvasható: nem ígérem, hogy a gondokat mások helyett megoldom, de amiben tudok, segítek. Nagyon szeretem, amikor gondolatokat tudok ébreszteni, tettekre sarkallni a hallgatókat, vagy meggyőzőm őket – a meghívottak segítségével, sokszor – hogy vegyék kézbe a problémáikat, oldják meg, ne halogassák, mert a megoldás annál nehezebb. Úgy érzem, hogy van egy népes közösség, aki szívesen hallgatja ezt a műsort, aki szívesen veszi, hogy őt is meghallgatják, nem passzív résztvevője a rádiózásnak.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Szakács Géza