• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9757 RON
  • USD4.6253 RON
  • GBP5.7992 RON
  • HUF1.2777 RON

Aggódik a rendőrök biztonságáért a belügyminiszter

Carmen Dan tegnap este egy televíziós beszélgetős műsorban azt mondta, a rendvédelmi szervek tekintélyének erősítését célzó törvényekre valamint a rendőrök fizikai és taktikai felkészültségének javítására van szükség annak érdekében, hogy biztonságuk ne jelentsen problémát. Belügyminisztériumi szakemberekkel és a rendőrségi szakszervezetek képviselőivel együtt ki is dolgoztak egy, a rendőrök jogállását, illetve a rendőrség tevékenységét szabályozó törvényt módosító javaslatcsomagot, amelyet holnap közvitára bocsátanak. A miniszter szerint sok esetben a rendőrök erőnléti felkészítése „csak papíron valósul meg”, ezért fizikai és taktikai felkészültségük is hiányos. Kijelentette, a hamarosan közvitára kerülő törvénycsomag ezen is változtatna. A tárcavezető rámutatott, aggodalomra ad okot, hogy csak ebben az évben kétszáz ügyben indult kivizsgálás hatósági közeg bántalmazása miatt.


december 10, 2017