
Adatbázist vezetnének a balesetben résztvevő gépjárművekről
Adatbázisban gyűjtenének információkat a közúti balesetben résztvevő gépjárművekről Romániában, egy új törvényjavaslat szerint. A gépkocsikról így könnyen meg lehetne tudni, hogy milyen károkat szenvedtek, hány balesetben voltak érintettek, illetve hol és hogyan javították őket.
A javaslatot a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság fogalmazta meg az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra, az RCA-ra vonatkozó törvényjavaslat-csomagban. Az adatbázis összekapcsolná a Közúti Rendőrség, a Román Gépjármű-nyilvántartási Hivatal, a Gépjármű Biztosító Iroda és a hivatalosan bejegyzett autószervizek nyilvántartásait. Az említett intézmények adatainak köszönhetően rövid időn belül beszerezhetővé válna a járművek baleseti előtörténete és a kárigény-igazolás is. Így az autó előtörténete szinte teljes mértékben átláthatóvá válhat.
Az adatbázis segítségével kiszűrnék a járművezetőket, akik korábban több balesetet is okoztak. Ennek nyomán ők nagyobb biztosítási összegek befizetésére lesznek kötelesek. A balesetben résztvevő járműveket továbbá csak hivatalos szervizekben lehetne megjavíttatni a törvényjavaslat szerint. Amennyiben a tulajdonosok ezt elmulasztják, a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal részletes vizsgálatot rendelhet el. Ha megállapítják, hogy a sérült járművön csak felületes javításokat végeztek, az a forgalmi engedély bevonásával járhat.
Forrás: Antena 3