A szenátus vezetősége megszavazta a személyzet csökkentését
Crin Antonescu házelnök magyarázata szerint arról van szó, hogy eslő sorban azoknak a személyeknek bontják fel a munkaszerződését, akik nyugdíjasként dolgoznak a rendszerben, majd nyugdíjazzák azokat, akik elérték a szükséges korhatárt.
Megközelítőleg 36 állásról van szó. Crin Antonescu elmondta: az elosztásnál figyelembe veszik az arányosságot, a parlamenti frakciók nagyságát és a szenátorok számát. Hangsúlyozta figyelembe kell venni ugyanakkor az ellenzék által, pontosabban Markó Béla szenátor által megfogalmazott, a házelnök szerint megalapozott kérést, amely arról szól, hogy minden egyes csoportnak, bármilyen kicsi is lenne, biztosítani kell a minimális apparátust.
NYUGATIJELEN