• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9764 RON
  • USD4.6500 RON
  • GBP5.8180 RON
  • HUF1.2774 RON

A jelek szerint Ukrajna polgárháború szélén áll

Kizárt, hogy Romániát megtámadják – jelentette ki ma délutáni sajtónyilatkozatában az államfő.

Traian Basescu hangsúlyozta: Románia feltétel nélkül támogatja Ukrajna területi épségét. A kijevi kormánynak kötelessége gondoskodnia az állami itnzémények működéséről az ország teljes területén. Odesszában egyre súlyosabb a helyzet: polgárháború kirobbanására utalnak a jelek. A Moszkva és Washington közötti párbeszéd nem hatékony, sőt, inkább a polgárháború útjait egyengeti – jelentette ki az elnök, aki Románia nevében azt javasolta, hogy Amerika és Oroszország mielőbb tegye meg a szükséges lépéseket a hatalom képviselői és a szeparatisták közötti párbeszéd elindítása érdekében. Ellenkező esetben növelik a polgárháború veszélyét, márpedig az Ukrajnával szomszédos Románia szempontjából rendkívül lényeges, hogy erre ne kerülhessen sor – tette hozzá az államfő. Ugyanakkor kijelentette: nen áll fenn annak veszélye, hogy ebbe a konfliktusba beleavatokozzon Románia. Az azonban igaz, hogy az országot erősen befolyásolhatja egy ukrajnai civilháború gerjesztette instabilitás – mondta az elnök.
DIGI24

 


május 4, 2014