A villanyszámlát is befolyásolhatja a szélsőséges időjárás
Az aszály miatt nagyobb lehet a villanyszámla. Alacsony vízszint esetén ugyanis a cernavodai erőmű nem tud teljes kapacitással működni. A hiányt magas áron, importból fedezi az ország – írja az economedia alapján a Maszol.
A szárazság miatt a Duna és a belföldi folyók hozama is elmarad a sokéves átlagtól, ami két szempontból is veszélyforrást jelent. A víztározók csökkenő telítettsége miatt a vízerőművek a szükségesnél kisebb kapacitással tudnak csak termelni, miközben a vízenergia a legfontosabb hazai energiaforrás. A másik problémát a cernavodai erőmű jelenti, amelynek a hűtését a Duna vizével biztosítják, ezt most jelentősen befolyásolja a szárazság. Becslések szerint, ha a szárazság még minimum 30 napon át tart, akkor a vízerőművek termelése a legjobb esetben is 10 százalékkal csökken, amit az export csökkentésével kell ellensúlyoznunk. Ez a nagybani piaci árak 5-12 százalékos emelkedésével járna.
