• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9714 RON
  • USD4.6645 RON
  • GBP5.8281 RON
  • HUF1.2695 RON

A Versenytanács elnökének menesztését kérik a fuvarozók

A Versenytanács elnökének menesztését kéri a kormánytól és a parlamenttől a Romániai Fuvarozók Szövetsége, arra hivatkozva, hogy Bogdan Chiriţoiu “nyilvánvalóan kapcsolatban áll” a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások piacával.

A szövetség mai közleményében hangsúlyozták, hogy a multinacionális cégek jelenleg 250 százalékkal drágábban árulják az RCA-kötvényeket, mint három évvel ezelőtt. A szövetség felrótta a Versenytanácsnak, hogy az évek során folyamatosan elutasította a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac működésének ellenőrzését egészen 2015-ig, amikor a fuvarozók országos tüntetést szerveztek az RCA-kötvények indokolatlan drágulása miatt.

Emlékeztettek: az akkori vizsgálat eredménye megerősítette, hogy 2012 októbere és 2016 novembere között a biztosítótársaságok egymás között egyeztetve emelték a tarifákat. A fuvarozói szervezet szerint az autóipar és a szállítmányozási ágazat a román bruttó hazai termék 20 százalékát adja, míg a biztosítási piac több mint tízszer kisebb, az állami intézmények mégis utóbbit támogatják, az állam érdekeinek rovására.

Forrás: Agerpres


február 14, 2024