
A védőoltás népszerűsítését kérik a szülőktől és tanároktól
Felhívást intézett az oktatási miniszter a szülőkhöz és a tanárokhoz, hogy népszerűsítsék a védőoltás fontosságát a 12 és 17 év közötti tanulók körében is.
Az oktatási miniszter rámutatott, mindannyian azt szeretnénk, hogy jelenléti oktatással kezdődjön az új tanév szeptember 13-án, ehhez azonban arra van szükség, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást, csak így térhetünk vissza a normalitáshoz. A tárcavezető szerint a tanügyi alkalmazottak mintegy 60 százaléka oltatta be magát eddig koronavírus ellen, a 12 és 17 év közötti tanulók közül csaknem 100 ezren, a 18-19 éves diákok közül szintén 100 ezren vették fel az oltást. Florin Cîţu kormányfő a megbeszélésen rámutatott, a gyerekek esetében a szülők vagy gyámok döntenek az oltásról, de egy felmérés eredményei azt mutatják, hogy a tanulók 45,5 tized százaléka fontosnak vagy nagyon fontosnak tartja beoltatni magát. A miniszterelnök azt is elmondta, az oltás jótékony hatásai megmutatkoznak napi megbetegedések, az intenzív osztályon kezelt fertőzöttek és az elhalálozások folyamatosan csökkenő számában. Hozzátette, ha a vakcinára jogosult lakosság nagy arányban beoltatja magát, nem kell tartani egy esetleges negyedik hullámtól.
Forrás: Agerpres