
A vállalkozók többsége nem ért egyet a minimálbér emelésével
A Romániai Kis- és Középvállalkozások Szövetsége 2026-ra a minimálbér befagyasztását javasolja, mivel a vállalkozók 70 százaléka szerint nem lenne lehetőségük annak emelésére – jelentette ki kedden Florin Jianu, a szervezet elnöke.
Elmondta, az elmúlt három évben a bruttó minimálbér mintegy 58 százalékkal nőtt, miközben az inflációs ráta 23 százalék körül volt. „A minimálbér 2022-ben 2 550 lej volt, 2023-ban 3 000 lej, majd októbertől 3 300 lej, 2024-ben 3 700 lej, idén pedig 4 050 lej” – ismertette az adatokat a szervezet elnöke.
A több mint 2000 vállalkozó bevonásával készült felmérés szerint 70 százalékuk a minimálbér befagyasztását támogatja 2026-ban, és csak 30 százalékuk lát lehetőséget emelésre. A válaszadók többsége úgy véli, hogy a növelésre legkorábban 2027. január 1-jétől kerülhetne sor, amikor – megfogalmazásuk szerint – a jelenlegi gazdasági válság már enyhülhet.
Forrás: G4media