• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9730 RON
  • USD4.6085 RON
  • GBP5.8167 RON
  • HUF1.2583 RON

Lészen Vásárhelyi Forgatag!

,,Kiszínezzük a várost”! – Idén ezzel a szlogennel indul útjára az augusztus 26 – 30 között sorra kerülő harmadik Vásárhelyi Forgatag – jelentették be mai sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Augusztus végén koncertekkel, családi programokkal, kézműves- és termékvásárral, színházi előadásokkal, kiállításokkal, verbunkversennyel, vásárhelyiek világtalálkozójával stb. várják az érdeklődőket.

A társ -főszervező, Portik Vilmos ajánló a Kultúrpresszó műsorból:

Portik Vilmos főszervező elmondta, hogy a helyi zenekaroknak a jelentkezését az idei évben kizárólag on-line felületen, a forgatag honlapján szeretnék megoldani, oda várják a jelentkezést, amely kizárólagos jellegű. Soós Zoltán társszervező elmondta a helyszín marad a tavalyi, azonban a színpadot máshogy helyezik, hogy mindenki elférjen. A Sportakadémia melletti kövezett területen lesz a vásártér, illetve a kis parkolóban szeretnék a borfalut felállítani, ami már megfelelő távolságot biztosít, hogy ne zavarják egymást a különböző programpontok.

A szervezők remélik, hogy az Aranykakas udvarán kap helyet a Kortárs kert, a 20-30 éves fiatalokat megszólító rendezvény, azonban erről még folynak az egyeztetések. A két főszervező hangsúlyozta, hogy a Vásárhelyi Forgatag nem egy zenei fesztivál, de természetesen igyekeztek olyan zenekarokat meghívni, amely a teljes magyar lakosságot kicsalogatja a Forgatag tavalyi helyszínére, a Maros-partra.

MVR/KÖZLEMÉNY



június 24, 2015