• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9763 RON
  • USD4.6625 RON
  • GBP5.8158 RON
  • HUF1.2637 RON

A tanügyi sztrájkról egyeztett ma a kormánypártokkal az államfő

Az Államelnöki Hivatal szerdán közölte, hogy Klaus Iohannis déli 12 órakor várja megbeszélésre a Cotroceni-palotába a kormánykoalíció képviselőit, hogy a tanügyi sztrájkról tárgyaljanak.

Az elnök kedden találkozott a tanügyi szakszervezetek vezetőivel. A találkozón Klaus Iohannis kifejezte készségét arra, hogy a tanügyi sztrájk mielőbbi lezárása érdekében közvetítőként szavatolja egy politikai megállapodás létrejöttét a bérkövetelések rendezéséről – közölte korábban a hivatal.

Kelemen Hunor nem vesz részt a megbeszélésen.

Kelemen Hunor kormányfőhelyettes nem vesz részt a Iohannis által összehívott szerdai koalíciós megbeszélésen, mert túl későn kapott rá meghívást, és nem tartózkodik a fővárosban.

Az említett forrás szerint Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke csak szerda reggel 9-kor kapta meg a meghívást a tárgyalásra, így nem tud részt venni azon, mert terepen van.

Forrás: Agerpres


május 31, 2023