
A szakképzetlen munkaerő hiánya jelenti a nagyobb gondot
Több mint tízezer romániai fiatal telepedett ki végleg külföldre a 2018-as évben – derül ki az INACO – Kezdeményezés a versenyképességért nevű szervezet elemzéséből.
Sántha Ágnes szociológus szerint a kivándorlás mint jelenség az Európai Unióba való belepésünk óta jelent problémát, a 2007-es évben ugyanis háromszor ennyi ember hagyta el az országot mint most. Ennek fényében Romániában nem a diplomás végzettek alacsony száma okozza a legnagyobb gondot, hanem a szakképzetlen munkaerő hiánya. Románia a második helyen áll az EU-ban a szakképzett munkaerő kivándorlásában. A pályaválasztás során több fiatal már eleve úgy indul el, hogy a tanulmányai után külföldön szeretne dolgozni illetve letelepedni. Sántha Ágnes szociológust kérdezte Szász Edit.