
A pénzügyminiszter szerint mindent fedez a költségvetés-kiigazítás
A kormány által hétfőn elfogadott költségvetés-kiigazítás biztosítja a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak kifizetését, valamint a beruházások folytatását – hangsúlyozta a kabinet ülését követően a pénzügyminiszter.
Eugen Teodorovici rámutatott, a bruttó hazai termék most először meghaladta az 1000 milliárd lejt, 9 milliárd lejjel nagyobb az eredetileg becsültnél, és az erre az évre kitűzött 2,76 százalékos költségvetési hiánycél sem forog veszélyben. Hozzátette, az idei első negyedévben 5 százalékos gazdasági növekedést jegyzett Románia a tavalyi első negyedévhez viszonyítva. A miniszter szerint a kivitelezés alatt álló beruházások gond nélkül folytatódhatnak, ugyanakkor 2,9 milliárd lejt utalnak ki a helyi önkormányzatok számára a költségvetések kiegyensúlyozására, és további 1,7 milliárd lejt szánnak a Helyi Fejlesztések Országos Programjára. A költségvetés-kiigazítást első olvasatban múlt heti ülésén tárgyalta a kormány.
Forrás: Agerpres