A Moldovai Köztársaság lezárta a légterét
Az Ukrajnát ért ma reggeli orosz támadás nyomán a moldovai kormány szükségállapot kihirdetésére kéri a parlamentet, és az ország légterének lezárásáról döntött.
Maia Sandu moldovai elnök ma délelőtti televíziós beszédében elmondta: reggel ülésezett a moldovai Legfelsőbb Biztonsági Tanács, melynek határozata nyomán a kormány szükségállapot kihirdetésére kéri a parlamentet. Az elnök arról is beszélt, hogy több, Ukrajnába tartó utasszállító repülőgép az ukrajnai fejlemények miatt a kisinyovi nemzetközi repülőtéren szállt le. Hozzátette: Moldova gondját viseli a Kisinyovba érkezett állampolgároknak.
Csütörtök déltől felfüggesztette a chişinăui járatait a TAROM légi társaság.
A vállalat közlése szerint csütörtök 12 óra 2 perctől március 4-én éjfélig nem indít járatokat a moldovai fővárosba. A TAROM adatai szerint az intézkedés 1036 utast érint, akiket arra kérnek, hogy vegyék fel a kapcsolatot a társaság ügyfélszolgálatával telefonon vagy e-mailen.
A TAROM megtéríti az utasoknak a már megvásárolt repülőjegy árát vagy felajánl egy értékjegyet, amelyet a kárvallottak a későbbiekben jegyvásárlásra használhatnak.
Forrás: Agerpres