
A MindFormers jön a Tabakó fesztivál nyomában
Az új rendezvény a tudást és a szórakozást ötvözi, jelentették be a szervezők.
A jövő nem egy távoli fogalom, hanem formálható valóság – ebben a szellemben indul útjára augusztus 28–30. között a MindFormers esemény, amely elsősorban a fiatalokat szólítja meg. Kovács Kriszta, az önkormányzat ifjúsági bizottságának alelnöke szerint megkérdezték a fiatalokat, hogy milyen rendezvényt szeretnének és a válaszok szerint zene is fontos, de a fiatalok tartalomra és izgalmas beszélgetésekre is vágynak.
Sztakics Éva alpolgármester szerint Sepsiszentgyörgyre jellemző, hogy nem csupán követi a trendeket, hanem irányt mutat. Gáj Nándor, a háromszéki önkormányzat alelnöke elmondta: a meghívott előadók között lesz Bereznay Dániel, e-sport Forma–1-es világbajnok, Fejér Szilárd, víruskutató, dr. Gyéresi Júlia színművész, Zentai István és Detre Örs, akik az űrkutatás világába kalauzolnak, Dr. Kovács Kálmán, Kapu Tibor és Dr. Kovács Annamária, az űrutazás és az űrkutatás különböző területeit mutatják be.
A DNS-ek világát Gál Álmos-Dániel mutatja be, a robotika témában Köllő Zsolt tart előadást. Minden este koncert is lesz, így fellép az Elefánt, a Raklap, a Don’t Stop The Queen tribute zenekar és a Voltaj. Az eseményre diákok és tanárok ingyenesen regisztrálhatnak, felnőtteknek elérhető árú jegyeket kínálnak. Híradónk érdeklődésére Sztakics Éva azt állította: véletlen az egybeesés, hogy a MindFormers esemény helyszíne és időpontja is egyezik a nemrég lefújt Tabakó fesztiváléval.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt