
A külügyminiszter reagált a burkolt orosz fenyegétsre
A Románia ellen irányuló bármely fenyegetés a NATO-val szembeni fenyegetéssel egyenlő – jelentette ki Bogdan Aurescu külügyminiszter.
Az Antena 3 tegnap esti műsorában Bogdan Aurescu a közelmúltban a Fekete-tenger régiójában keletkezett feszültségekről beszélt, és hangsúlyozta, hogy a NATO a ‘legerősebb politikai-katonai szövetség. Az a tény, hogy Románia NATO-tag, minden kétséget kizáróan garantálja az ország és az állampolgárok biztonságát, tehát az elmúlt időszak feszültségei nem veszélyeztetik az ország lakosságát – fejtette ki a külügyminiszter.
Említést tett ennek kapcsán az Oroszország bukaresti nagykövetségének Facebook-oldalán közzétett üzenetről is, amely szerinte többé-kevésbé rejtetten egyfajta fenyegetést fogalmaz meg Románia irányába: hogy ne lépjen a NATO vezetőségében található katonai kalandorok nyomdokaiba. Hangsúlyozta, Románia részt vesz a döntések meghozatalában a NATO keretében.
Forrás: Agerpres