• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR5.0991 RON
  • USD4.4898 RON
  • GBP5.9866 RON
  • HUF1.2613 RON

A következő tanév kimenetelét ismertette a tárcavezető

A megszokott módon 45 vagy 50 percesek lesznek az órák az új tanévben, és az országos vizsgákon alkalmazott modell alapján szerveznék meg a tanulóknak az iskolába való érkezését és távozását – jelentette ki tegnap este Monica Anisie oktatási miniszter, miután korábban Klaus Iohannis államfő bejelentette, hogy szeptember 14-én elkezdődik az új tanév.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a sporttevékenységek, testnevelésórák mindenképpen a szabadban zajlanak, és néhány tanórát – például a zene- vagy rajzórát – is meg lehet tartani szabad levegőn, ha az időjárás megengedi, ez azonban minden esetben a tanintézet döntésén múlik.

Az iskolai maszkviselés kapcsán a miniszter rámutatott: ezt törvény írja elő, jelen pillanatban csak az 5 évesnél kisebb gyerekek mentesülnek a maszkviselési kötelezettség alól. Ugyanakkor kiemelte, az óvodások és az elemisták esetében az Egészségügyi Minisztérium hozza meg az erre vonatkozó döntést. Hozzátette: mind a zöld, mind a sárga forgatókönyv alkalmazása esetén kötelező lesz a higiéniai szabályok és a közegészségügyi intézkedések betartása az iskolákban.

Szeptember 10-éig kell átadnia a beszállítónak azt a 250 ezer táblagépet, amelyet a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekeknek szán az oktatási minisztérium – közölte tegnap este Monica Anisie tárcavezető.

A miniszter rámutatott: a kormány elkülönítette a 250 ezer táblagép megvásárlásához szükséges összeget, és jelen pillanatban arra várnak, hogy az országos közbeszerzési hivatal véglegesítse a beszerzést. A beszállítónak továbbá az internet-csatlakozást is biztosítania kell majd. A miniszter kiemelte: a 250 ezer táblagép mellett 74 ezer laptop vásárlását is tervezi a szaktárca, utóbbiakat 1100 líceum kapná meg.

Forrás: Agerpres


augusztus 6, 2020