
A Környezetvédelmi Őrség is támogatja takarítási akciónkat
A Maros Megyei Környezetvédelmi Őrség főfelügyelje, Máthé János személyesen vesz részt a Marovásárhelyi Rádió Föld napi Közösen kitakarítjük nevű akciójában, április 22-dikén. A környezetőrség felügyelői sorba veszik a településeket, és ahol illegális szemétlerakót vagy szemetet találnak, ott felkérik az önkormányzatot, hogy rövid időn belül tüntessék azt el:
“Ahol rendellenességeket találunk, ott nagyon rövid határidőt szabunk, és a határidő lejárta után, visszamegyünk leellenőrizni, hogy a munkálatokat elvégezték-e. Eredménynek könyveljük el, hogy ahol már jártunk, onnan sorban jönnek a visszajelzések, hogy a kiszabott feladatokat elvégezték”. Fontos, hogy az önkormányzatokat bevonják, megnyerjék az ügy érdekében, hangsúlyozta Máthé János főfelügyelő, akiről kiderült, hogy nemcsak az íróasztal mellől próbálja a környezetvédelem ügyét szolgálni, hanem rendszeresen járja az iskolákat, hogy a gyerekeket környezettudatosságra nevelje.
Ami pedig az illegális hulladéklerakókat és a természetben fellelhető szemetet illeti, Máthé János egyelőre nem látja a hatékony megoldást arra, hogy miként lehetne ezeket végleg megszüntetni. A Kerelőszentpáli integrált hulladéklerakó- központ február elején nyílt meg, ennek jelenléte kezd már látszani, mondja a főfelügyelő. Tehát, úgy tűnik, hogy lassan, de történik előrelépés.
Reméljük a Marosparti takarítási akciónk is, amelyet a Marosvásárhelyi Rádió április 22-dikére meghírdetett, egy ilyen lépés lesz a tiszta környezet érdekében. Emlékeztetjük Önöket, hogy a Föld Napján „aktív közönségtalálkozóra” hívjuk Önöket. Tegyünk együtt egy lépést az egészséges környezetért. Találkozzunk a Marosparton, a Kompnál. 11 órakor kezdünk. A kesztyűket és zsákokat mi biztosítjuk.
Április 22-dikéig megszólaltatjuk a civil szervezeteket, az érintett hatóságokat, és az önkormányzatok képviselőit is, hogyan tudnak részt venni, milyen gondokkal szembesülnek ezzel kapcsolatosan. Elsőként a Maros Megyei Környezetőrséget kerestük fel. Bódizs Edit interjúja.