A koalíció kompromisszumra jutott a közigazgatás reformjáról
A kormánykoalíció három hónapos tárgyalások után kompromisszumra jutott a helyi és központi közigazgatás reformjáról, de ennek már augusztusban meg kellett volna történnie – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
A parlamentben nyilatkozó politikus a sajtónak elmondta, hogy a központi közigazgatás átszervezése 4,5-5 milliárd lejjel, a helyi közigazgatásé 1,5 milliárd lejjel javít a költségvetési egyenlegen. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ már a kezdetektől a betöltött önkormányzati álláshelyek 10 százalékos csökkentését javasolta, és voltaképp ebben állapodtak meg a tegnapi koalíciós tárgyalásokon is. Elmagyarázta, hogy a 2026-os átmeneti évben a polgármesterek és megyei tanácselnökök választhatnak az elbocsátások és a fizetéscsökkentés között, de 2027-től az önkormányzati álláshelyek száma nem haladhatja meg a törvényben településenként megszabott felső határt. A központi közigazgatásban átlagban szintén nagyjából 10 százalékos leépítések lesznek, de ezt az arányt nem egységesen alkalmazzák, mert a minisztériumok között hatalmas különbségek vannak.
Forrás: Agerpres


