• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR5.0472 RON
  • USD4.3797 RON
  • GBP5.9083 RON
  • HUF1.2541 RON

A héten harmadjára került történelmi mélypontra a lej

A héten harmadjára került történelmi mélypontra a lej az euróval szemben: szerdán 1 euró középárfolyamon 4 lej 77 banit ért.

Gazdasági elemzők szerint az euró év végére el fogja érni a 4 lej 80 banit, 2020 végéig pedig a 4 lej 87 banit. Ha a tavalyi évhez mérjük a lej mozgását, és régiós kontextusba helyezzük, akkor azt vesszük észre, hogy a lej 2,4 százalékkal gyengült, amíg a forint 4,3 százalékkal, tehát majdnem kétszer olyan jelentős gyengülést mutatott idén a forint – magyarázta Bálint Csaba a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja. Ennek tükrében az euró-lej árfolyam régiós kontextusban elég stabil árfolyamnak mondható – mondta a szakember. A lej gyengülésének hátterében Bálint Csaba szerint az áll, hogy a gazdaság gyorsan növekszik, a bérek dinamikusan emelkednek és ez erősíti a fogyasztást, ezen keresztül pedig az importot. Azért hogy mi importáljunk, euróban kell fizetnünk. Másik oldalon az export is nőtt az elmúlt években, de nem tudta tartani az importtal a lépést, így a javak importja és exportja között keletkezett egy rés – Bálint Csaba szerint ez a deficit az, amely a lejre negatívan hat.

Forrás: Maszol


november 21, 2019