
A gazdasági minisztérium a bíróságon kéri a Salrom részvényesi közgyűlésének megtartását
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be Radu Miruță.
A gazdasági miniszter kérdésre válaszolva elmondta: a részvényesek közgyűlését összehívták, ennek ellenére a testület nem ült össze megállapítani, hogy a parajdi bányakatasztrófa miatt a Salromot veszteség érte, ami törvénynek megfelelően maga után vonja az igazgatótanácsi tagok menesztését. Radu Miruță szerint a részvényesek törvénytelenül tagadták meg a közgyűlés megtartását, ezért a minisztérium a bírósághoz fordult.
A miniszter hangsúlyozta: nem igaz, hogy a parajdi katasztrófa veszélye kiszámíthatatlan, előre nem látható volt. Szerinte 2006-ból voltak hivatalos információk erre vonatkozóan, és számos szakvélemény, tanulmány is figyelmeztetett a veszélyre, amit az illetékesek figyelmen kívül hagytak.
Forrás: Agerpres