A BNR rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését
A Román Nemzeti Bank 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be ma Mugur Isărescu, a jegybank kormányzója.
Elmondta, az új előrejelzés szerint az infláció májusban és júniusban még enyhén emelkedik, júliusig pedig megközelítheti a 11 százalékot. Ezután gyors mérséklődés várható: július-szeptemberben 6 százalék körüli, az év végén pedig valamivel 5 százalék feletti inflációra számít a BNR.
Isărescu szerint az előrejelzés a jelenleg rendelkezésre álló adatokon alapul, és nagyban függ a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásaitól, illetve attól, hogy sikerül-e helyreállítani a minimális politikai és kormányzati stabilitást Romániában. A jegybank vezetője hozzátette: az inflációs nyomás nemcsak Romániában, hanem Európában és a tengerentúlon is erősödik, ezért az őszi hónapokra vonatkozó nemzetközi előrejelzések további romlása sem zárható ki. Isărescu a BNR negyedéves inflációs jelentését ismertette a sajtótájékoztatón.
Nem lenne jó, ha elhúzódna az új kormány megalakítása – jelentette ki ma a Román Nemzeti Bank kormányzója, Mugur Isărescu. Szerinte egy technokrata miniszterelnök kinevezése sem jelentene valódi megoldást a politikai válságra.
Isărescu saját tapasztalataira utalva emlékeztetett arra, hogy 1999 és 2000 között maga is technokrata kormányfő volt. Úgy fogalmazott: mandátuma végére már „magában beszélt”, mert a választási kampány idején egyre nehezebb volt érvényt szerezni a döntéseknek a kabineten belül.
Mint ismert, Nicușor Dan államfő tegnap hétórás egyeztetést folytatott a parlamenti pártokkal a Cotroceni-palotában az új kormány megalakításáról. Az elnök arra kérte a politikai erőket, hogy mielőbb találjanak közös megoldást a kormányválság rendezésére.



