
A bírák és az ügyészek szervezeteinek képviselőivel egyeztetett Ilie Bolojan
Ilie Bolojan miniszterelnök a nyugdíjazásukat szabályozó törvénytervezetről egyeztetett ma bírák és az ügyészek szervezeteinek képviselőivel.
A kormány közleménye szerint a találkozón a miniszterelnök elmondta, hogy a jogszabályjavaslat összhangban van az európai normákkal, de figyelembe veszi a társadalmi méltányosságot, a költségvetési realitásokat és az állam kiadások csökkentésének követelményét is. Bolojan kifejtette, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárának emelése növeli az igazságszolgáltatás színvonalát és fenntarthatóságát egyaránt.
Emlékeztetett arra, hogy a tervezet egy átmeneti időszakot is biztosít az új nyugdíjazási feltételek hatálybalépéséig. Közölte azt is, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjának új kiszámítási módja összhangban van a kormány deficitcsökkentő politikájával. A találkozón a kormány részéről Ilie Bolojan mellett részt vett Roxana Simona Momeu igazságügyi minisztériumi államtitkár és Alina Rădoi minisztériumi igazgató is.
Forrás: Agerpres