
60 éves a Marosvásárhelyi Rádió!
1958 március elsején átadták a rádió székhelyét. 60 évvel ezelőtt, 1958 március másodikán – egy vasárnapi napon – szólalt meg először a rádió.
Az első napon, reggel 5 óra 30 perctől 15 perc román és 30 perc magyar nyelvű műsort sugárzott a Marosvásárhelyi Rádió. Ebben mindkét nyelven felhívás hangzott el az aznapi helyi választásokon való résztvételre, majd hazafias kórusműveket játszottak be.
Másnap, március harmadikán elindult a rendszeres műsorszórás a marosvásárhelyi stúdióból napi 2-2 órában román, illetve magyar nyelven, önálló adások formájában. Az egyik első rovat a „Beszél a Székelyföld” című volt, amely március 3-án és 4-én már műsorra került.
A Marosvásárhelyi Rádió immár éjfél óta 24 órában sugároz magyar nyelven. A rádió hatvanadik születésnapját gálaműsorral ünnepeljük holnap este a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Az eseményt élőben közvetítjük a rádióban, internetes, illetve facebook-oldalunkon egyaránt.
Isten éltesse a Marosvásárhelyi Rádiót!