5 milliárd eurót különítettek el Ukrajna támogatására
Az Európai Unió Külügyek Tanácsa 5 milliárd eurót különített el az Európai Békekeret keretében Ukrajna katonai támogatására – közölte az uniós tanács.
A brüsszeli közlemény szerint a jóváhagyás az Európai Békekereten belül külön Ukrajnai Segítségnyújtási Alapot hoz létre, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy halált okozó és halált nem okozó katonai felszerelések, valamint kiképzés biztosításával továbbra is támogassa az ukrán fegyveres erők változó szükségleteit.
A határozatot követően az Európai Békekeret pénzügyi felső határa a 2021-2027-es időszakra vonatkozóan meghaladja a 17 milliárd eurót. Ezen túlmenően a külügyek tanácsa úgy határozott, hogy javítja az Európai Békekeretre vonatkozó irányítási szabályokat annak érdekében, hogy fenntarthatóbbá tegye és hozzáigazítsa az új nemzetközi körülményekhez.
A továbbfejlesztett irányítási szabályok új nemzeti közbeszerzési struktúrákra és meglévő keretszerződésekre fognak épülni, magukban foglalva a szükséges védelmi felszerelések közös beszerzését az európai védelmi ipartól és Norvégiától, valamint az EU-n, illetve Norvégián kívül letelepedett vagy gyártási létesítményekkel rendelkező gazdasági szereplőktől is.
Forrás: MTI