160 új vonatszerelvényt készülnek beszerezni
Mintegy 160 új vonatszerelvényt készül beszerezni a szállításügyi minisztérium – jelentette be pénteken Karánsebesen Sorin Grindeanu tárcavezető.
A politikus a sajtónak elmondta: tudomása szerint az elmúlt két-három évtizedben ez az első alkalom, hogy Románia új szerelvényeket vásárol. Hangsúlyozta, hogy addig nem állítanak forgalomba új vonatkocsikat, amíg nem győződnek meg a biztonságukról. A szállításügyi miniszter az országba december elején érkezett első elektromos vonatról szólva elmondta, hogy az jelenleg tesztelés alatt áll.
Forrás: Agerpres