
12,3 százalékkal zsugorodott a román gazdaság a második negyedévben
12,3%-kal zsugorodott a román gazdaság a második negyedévben az első negyedévhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet közzétett adatsorából.
2019 hasonló időszakához viszonyítva 2020 második negyedévében a bruttó haza termék (GDP) 10,5%-kal zsugorodott úgy a nyers, mint a szezonálisan kiigazított adatok szerint. Az idei esztendő első félévében, 2019 hasonló időszakához viszonyítva a gazdaság 4,7%-kal esett vissza a nyers adatok, illetve 3,9%-kal a szezonálisan kiigazított adatok szerint.
Florin Cîţu pénzügyminiszter bejelentette, hogy az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság (CNSP) is lefelé módosította prognózisát a 2020-as zsugorodást illetően, 1,8%-ról 3,8%-ra. Az Európai Bizottság idén nyáron közzétett gazdasági előrejelzése azt mutatta, hogy Románia GDP-je 2020-ban jelentősen, mintegy 6%-kal csökken. A Bizottság szerint 2021-ben a román GDP növekvő pályára áll, a gazdaság 4%-os bővülése várható, a korábban becsült 4,2%-kal szemben.
Forrás: Agerpres