Hallgassunk verset!
Levélinterjú Tasnády Ádámmal
Imádok verset hallgatni, mert sokkal könnyebb befogadni és megérteni, átvenni a hangulatát. Ezért sokszor, ha elmélyülésre vágyom, a világhálón hangosverseket keresgélek. Így bukkantam rá egy délután Tasnády Ádám podcast-jére, és nagyon megtetszett. Ádám idén végez a Babeș-Bolyai Tudományegyetem színház és film karán, nagyon széles az érdeklődési köre, játszott már operettben, nagyfilmben, de nem idegenkedik a tévés szerepléstől sem, nem döntötte még el ugyanis, hogy mi akar lenni. A versek által pedig, ahogy a Hallgasd velem! oldalon is vallja, önmagából szeretne egy darabot adni a hallgatóságnak. Írtam neki pár kérdést, és ma reggel a válaszok is megérkeztek.
Miért vágtál bele ebbe a projektbe? Vagy inkább kezdjük onnan, hogy mindig is tudtad, kisgyerek korodtól fogva, hogy színész leszel?
Valahol mélyen mindig arra vágytam, hogy ismerjenek. Nem felszínesen, hanem azt aki valójában vagyok. Nyitott és kíváncsi voltam, szerettem beszélni, énekelni és szerepelni. Középpontban lenni. Úgy éreztem, hogy a felszabadultságom által megismernek, és közebb kerülnek hozzám az emberek. Mindig olyan hivatásokat szerettem meg, melyek a közösség jegyében léteznek. Ilyen volt például a teológia, vagy a tanítás iránti érdeklődésem. Mindig tartoztam valahova: rajzkörhöz, ifi csoporthoz, színjátszó csoportokhoz, önkéntes csapatokhoz és még folytathatnám. A szociális életem mindig mozgalmas volt.
Visszagondolva, igen, már gyerekként erre vágytam, de sokáig magamnak sem mertem bevallani, mivel nem hittem magamban. Mai napig keresem, kutatom személyiségem, és a környezetem ebben nagyon sokat segít, sőt, tanít. Puzzleként tekintek magamra. Minden tapasztalat, szerep, lehetőség hozzám ad valamit, egy újabb darabot. És ebben a puzzleban az a szép, hogy sosem lesz kész.
Láthattuk, hogy már bevetettek a mélyvízbe, szerepeltél operett előadásban, nagyszínpadi előadásokban, nagyjátékfilmben. Mert kiderült, hogy énekelni is tudsz…
Sokszor azt hiszem, hogy semmit sem tudok. Valamit mindig tanulok, és amiről azt hiszem, hogy tudom, az az új impulzusoknak köszönhetően átalakul. A tudást úgy érzem, hogy azután szerzem meg, miután valamit kitalálok. Így volt az énekléssel is. Eldöntöttem, hogy énekelni szeretnék, dolgozni a hangomon. És hála Istennek, az élet utamba sodorta azokat az embereket, akikkel szeretek, és akik szeretnek velem dolgozni. Úgy gondolom, hogy a céljainkat mi határozzuk meg, de a küldetéseink valahonnan mélyebbről származnak, azokat a lélek találja ki, és a gondolat fordítja le.
Az operett a lelkem azon részét mozgatja meg, ami a gyermeki játékosság és felszabadultság érzetét teremti meg bennem. Otthonosan érzem magam a dallamokban és az ütemekben. A reggeli kávémat is egy operett dallal kezdem, és az egyetemig az szól a fülemben. Életerőt kapok ettől a rutinomtól, és mindig igyekszem azt csinálni, vagy a kötelességeimben megkeresni azt, amitől jól érzem magam. Én vagyok felelős a saját boldogságomért.
Hogyan látod a jövőd? El tudom képzelni, hogy sztár leszel pár év múlva, vagy hamarabb is. Megvan hozzá a tehetséged, megjelenésed, csak kitartásra van szükség, meg hogy felkaroljanak, de az már (szerintem) megtörtént …
Megfogtál ezzel a kérdéssel. Valamiért én annyira a jelenben élek, hogy sokszor megfeledkezem a messzi jövőről. Azt hiszem, hogy annak örülnék a legjobban, most is, és nemcsak a jövőben, ha emlékezetes pillanatokat tudnék szerezni az embereknek, ha a hivatásom segítségével adni tudnék magamból egy darabot, ha csak egy gondolatot is. Minél több emberrel szeretnék találkozni, hogy tanulni tudjak tőlük. Továbbra is fejlődni szeretnék mind emberileg, mind szakmailag.
Akkor most beszéljünk a Hallgasd velem! projektről. Észrevettem, hogy Székely János egyik kedvenced. Ő tényleg megérdemli, hogy a köztudatban erőteljesebben jelen legyen. Milyen költőket preferálsz még?
A projekt célja, hogy az első kérdésedre is válaszoljak, a találkozás. Tapasztalatokat gyűjteni, felismerni emlékeket és érzéseket magamban, ugyanakkor ezeket másokkal is szeretném megosztani. Ahogy a Köszöntelek! részben is mondom, a költészet iránti szeretetem található meg ezekben a hallható sorokban. Olyan közös pontokat és gondolatokat szeretnék megosztani a hallgatókkal, melyek fontos szerepet töltöttek és töltenek be az életemben.
A projekt nem önmagam promoválása és a lájkok száma miatt jött létre, hanem azért, hogy megszerettessem a verseket az emberekkel. Hogy közelebb hozzam a sorokat. Ebben nagyon sokat segít Buta András barátom, aki a versek hangi minőségét és a zenei anyag kiválasztásában segíti az oldal működtetését. Ugyancsak a „rendszer” része Cucui Orsolya, aki az oldal logóját tervezte. Mindkettőjükkel gyakran dolgoztam más projekteken, ezért jól ismerjük egymást. András kiválóan kezeli közös munkáink technikai kihívásait, míg Orsi kifinomult érzésével, esztétikai hozzáértésével és rálátásával önti formába és színekbe a szavaimat.
Székely János az, akit valóban nagyon szeretek. Olyan gondolatokat fogalmaz meg, melyek engem is foglalkoztatnak, ezáltal nagyon aktuálissá válnak számomra sorai. Emlékek sorozata éled fel bennem a verseinek köszönhetően. Ugyancsak nagy kedvencem Salamon László, aki lassan szintén feledésbe merült, mivel ő is egy olyan költő, akivel együtt tudok gondolkodni és érezni.
Nem gondoltál arra, hogy az arcodat is megmutasd? Szerintem az ember szívesebben néz egy kellemes arcot vershallgatás közben, jobban leköti a hallgatót/nézőt egy videó, nekem ez a tapasztalatom, mint egy hang, még ha nagyon kellemes is. Még akkor is, ha az a vers nagyon szépen van elmondva…
Ez az oldal kifejezetten a mai podcast-divat aspektusát hordozza magában, ugyanis ezt bárhol és bármikor hallgathatja az ember. Ugyanakkor számomra is nagy kihívás az, hogy csak hallanak, ezáltal minden gesztusom és fizikai megnyilvánulásom a hangom minőségében kell értelmet nyerjen. A hangunk minden érzésünket magában hordozza, tökéletesen tükrözi gondolatainkat és állapotunkat. Ezekben a hangfelvételekben nem csak beszélek, hanem közösen létezem a hallgatóval, az az érzésem, hogy egy térben vagyok vele, érezzük egymást. A cím is ezt sugallja, vagyis a közös elmélyülést.