Bódizs Edit – Digitális térhódítás
Úgy döntöttem, hogy teret hódítok a rádió vadonatúj honlapján! Bemutatkozom bloggerként is! Habár rádiósként sem hiszem, hogy itt, az online vagy akár az on air felületen valaha is bemutatkoztam volna. Mert úgy gondolom a rádióhallgatók kevésbé kíváncsiak az épületben nyüzsgő dolgozóméhekre, inkább arról a személyről szeretnének többet megtudni, akit megszólaltatunk. De hát én szeretek magamról beszélni, főleg, amikor “blogírok”! Három éve művelem már ezt a fajta kommunikációt ilyen-olyan weboldalakon, és úgy vettem észre, hogy ha totálisan őszinte vagyok, ha kitárulkozom, azzal többet nyerek, mint amennyit veszítek! Veszítek azzal, mondjuk, hogy exponálom magam, kiteregetem az egész valóm, és ezáltal talán sebezhetővé válok, de amit cserében nyerek, az teljes mértékben kárpótol! Ez utóbbiról inkább nem mesélek, ez az én kis dédelgetett kincsem, életem apró öröme, amit megtartok magamnak.
Azt a főcímet adtam a blogomnak, hogy BEblogozva, mert ebben az egész mivoltommal benne vagyok: rímel a bedrogozva kifejezésre, amit azért érzek magaménak – ne gondoljanak nagyon rosszra! – mert én mindig egészen megrészegedem az élettől, a valóságtól, olyannyira, hogy muszáj (digitális) papírra vetnem, amit átélek! És persze a kezdőbetűim is benne vannak e szóban, ezért aztán kétszeresen ragaszkodom e címhez! (Az online szerkesztő kolléga bosszúságára! Ezt csak viccesen merem ideírni, mert nem szeretném magamra haragítani, itt a virtuális világban egy webszerkesztővel nagyon jóban kell ám lenni!)
Akkor hát a bemutatkozás nagyjából ennyi lenne, no meg annyi, hogy lassan hatodik éve dolgozom a Hosszú utca 109 szám alatt (ez a rádióstúdió postacíme, de ez biztos már mindenkinek ismerős). Ezelőtt hét évvel, egy este, amikor még semmit sem sejtettem, a párommal ez impozáns villa előtt hajtottunk el éppen, Segesvárról jövet, ő lezserül az épület felé intett, és hanyagul megjegyezte: Nézd meg jól, mert nemsokára itt fogsz dolgozni! Ilyen ritka látnoki képességei vannak neki néha, előre megérzi, hogy mi fog történni, habár most így visszagondolva, logikus előrelátás volt, mert nem élhettünk a végtelenségig távkapcsolatban. De akkor én ezt a kijelentését egyáltalán nem vettem komolyan, mert még álmomban sem fordult meg a fejemben, hogy a Kolozsvári Rádiótól hamarosan búcsút veszek. De mégis megtettem 2013 augusztusában, és az év szeptember 4-étől már a Marosvásárhelyi Rádió csapatában találtam magam. Nem olyan könnyű itt sem az élet, vannak keménykezű, makacs főnökök, ha fejükbe vesznek valamit, addig nem tágítanak, ameddig az a valami (ötlet, elképzelés), le nem csapódik, és hanganyag formájában testet nem ölt! Én persze szívem szerint csak blogot vagy naplót írnék, de ebből sajnos nem élünk meg!
Az első időszak, az akklimatizáció, nagyon nehéz volt számomra, mert két évtized alatt az ember nagyon hozzá tud szokni egy társasághoz, és annyira szokatlan tud lenni, ha hirtelen idegen arcok veszik körül. Olyan ez, mintha az éj leple alatt egy új családba, új lakásba költöztetnének, és amikor felébredsz az új környezetedben, nem találod a helyed, nem ismered ki magad. Én pedig még a városban sem mozogtam otthonosan, semmi háttérinformációm nem volt az itt történtekről, az itteni gondokról. Hogy menjek én sajtótájra (így hívjuk mi rádiós szlengben a sajtótájékoztatót), ha azt se tudom, ez minek a folytatása vagy minek a kezdete éppen? Nem ismertem az itteni politikusokat, civileket, közszereplőket, senkit. Az első hónapokban teljesen marslakónak éreztem magam, most meg mégis azt kell mondanom, hogy ide tartozom, most már vásárhelyi vagyok, sok minden érdekel vagy érint, ami ebben a városban történik. Habár el kell árulnom, hogy az elején ezt a várat is be kellett vennem (akárcsak a Kolozs-vár(a)t ezelőtt sok-sok évvel), meg kellett hódítanom, nem akart egykönnyen befogadni, harcolnom kellett a “falkában” a pozíciómért. Az elején akárhova mentem, rendezvényekre, fesztiválokra, volt egy olyan érzésem, hogy kinéznek: Ki ez az új arc? Mit akar ez itt? Mi köze ennek a mi problémáinkhoz! De lassan sikerült belesimulnom a tájba, sikerült elfogadtatnom magam, legalábbis remélem! Most itt vagyok, az enyém is ez a város, ez a rádió, kiharcoltam benne egy kis szeletet magamnak, ahogy most az online felülettel is teszem, és cseppet sem félek attól, hogy valaki vagy valakik elveszi(k) majd tőlem! Egy új korszak kezdődik ezzel az új honlappal az én életemben is! És ettől most teljesen be vagyok drogozva vagy inkább blogozva!
Bódizs Edit