Álarcos előnyök
Hetente egyszer, pénteken délután járok be a stúdióba, akkor állítom össze, és adom le a szombati műsoraimat. A férjem könyvesüzletéig bicajjal megyek, a bringát otthagyom lekötve a bolt előtt, megiszunk együtt egy kávét, és onnan szépen, komótosan felgyalogolok a Bolyai térre, onnan meg le a Hosszú utcába, a rádió impozáns épületéig. A Gecse utca eléggé kihalt, ilyenkor már kezdetét veszi a hétvége, hát lehúzom az állam alá a maszkként szolgáló kerékpáros sálamat, ha szembejön valaki, döntöm el magamban, majd visszahúzom. De elő is vesz azonnal a fantombűntudat, és gyorsan újra eltakarom az arcom. És mielőtt még azt a benyomást kelteném, hogy ennyire okos és tájékozott vagyok a modern pszichológia terén, elárulom, hogy ezt a kifejezést Stephen King egyik regényéből kölcsönöztem. Szoktam a hangoskönyveit és a novelláit hallgatni a fakanál és a seprű napi használata közben, és néha Agatha Christie-t is mosogatáskor, segítenek megérteni a körülöttem zajló mikró- és makróvilágot. Mert Poirot nyomozó azt tartja: a kézügyesség, az ujjak pontossága segít megérteni az összefüggéseket…
Ez a maszkhuzigálás tudatosítja bennem az új kovidkorszak kihívását: az emberiségnek egy új tikkel kell megbirkóznia, már nemcsak a szemüveget toljuk fel az orrunk nyergére, nemcsak a hajfürtjeinket babrálgatjuk, nemcsak a szakállunkat simogatjuk, hanem ezután idegességünkben, türelmetlenságünkben, a stressz oldásaként, pótcselekvésként a maszkunkat is gyakran fogjuk igazgatni. És a drótját (már amelyiknek van) mindegyre újra és újra rátapasztjuk az orr, e becses szervünk felső domborulatára. Hogy mennyire becses és nemes a funkciója, ennek is most ébredtünk tudatára!
Aztán jön a lakáskulcs, a kocsikulcs, az irodakulcs, a telefon(ok), a pénztárca mellett, csak a maszkomat itthon ne felejtsem! elsőszámú prioritás! Mert enélkül a trendi ruhakellék nélkül nincs bélépés sehova, és most már kilépés sincs az utcára. Apropó trendi! Van egy új üzlet a főtéren, egy arab pasi a tulaja, aki megérezte az idők szelét, és változatos kínálattal rukkolt elő. Mindenféle mintájú és tematikájú maszkokat kínál, van ott mesefigurás, rocker-es, virágos, csipkés, csillogós (csillagos is), autómárkás, minden, amit csak el tudunk képzelni. Olasz gyártmányú árucikk valahány. A pasas kedves, derűs, szolgálatkész, jóképű (már amennyit a divatos maszkja elárul a vonásaiból!) vérbeli kereskedő, amilyenek csak a keleti emberek tudnak lenni. Felfedezni véltem egy kis kajánságot fekete szeme csillogásában, hogy lám, lám, ti nyugati, felszabadult nők, most már ti is kénytelenek vagytok elrejteni az arcotokat!! Ott vásároltam be az egész családnak Mikulásra. Most olyan egyszerű a választás. Laci páromnak is vettem egy tik-tok-osat (a tikkjét és függőségét felerősítendő), már oda is adtam, nem bírtam vele várni az ünnepig, és el volt ragadtatva. Bevallotta, rég nem örült ennyire egy ajándéknak!
Na és az előnyök, hisz erről akartam himnuszt zengeni! Nincs szükség már rúzsra, ajakírra, sőt még fogorvoshoz se muszáj járni, csak ha nem bírjuk elviselni a fogfájást! Nőként csak a szemekre kell koncentrálni, szemfesték, szemöldökszedés, frizura, ennyi elég is a jó megjelenéshez. És még az immunrendszerünket is természetes úton karbantarthatjuk, én is úgy mentem pénteken délután dolgozni, hogy fokhagymás piritóst reggeliztem. Senki se jött rá, hisz végig maszkban dolgoztam, és a szociális távolságot is tartottam. Ezidáig mikor ehettünk reggel hagymát, fokhagymát és hasonló kellemetlen szaggal járó étkeket? Soha! Legfeljebb vakációban. Hiába volt a sok újságcikk az interneten és fokhagyma-cikk a kamrában, ha csak hétvégén élhettünk ezzel az életmentő, koleszterincsökkentő lehetősséggel! Mindig nézzük a dolgok jó oldalát!
Azért egy kis frászt elültettek bennem, mert vizet is alig merek inni a főtéren, nyilvános helyen, nehogy megbüntessenek, hogy pár másodpercre fedetlenül hagyom az orrom és a szám, amíg a szomjamat enyhítettem. De Laci, a nagy dohányos, megnyugtatott, hogy újabban cigizni is szabad az utcán maszk nélkül, mert hogyan másként élhet az ember a káros szenvedélyének? Pedig nekem lenne egy javaslatom: egy kis rés a száj vonalában, és fölötte egy kis rágombolható ajtócska, ugyanabból az anyagból. Amikor rágyújtunk, az ajtócskát felhajtjuk, és felgomboljuk a szánk fölé, aztán miután végeztünk az egészségtelen művelettel, megint lehajtjuk, a biztonság érdekében újra lefedjük a rést, és rágomboljuk a maszk anyagára a kisegítő lengőajtót. Remélem, érthető voltam. Ha nem lenne ez az engedmény (mert a dohányosoknak mindig jár privilégium, nehogy csődbe menjenek a dohánygyárak, és kevesebb legyen a rákos beteg!!), az arab boltos már rég megrendelte volna ezt a prototípust, biztos, hogy neki is megszületett a fejében az ötlet!
Sokszor hallom mostanában, hogy lekéstem a buszt vagy majdnem lekéstem, mert vissza kellett szaladjak a maszkomért. Nálam ez pont fordítva működik: a maszk (egyesek szerint még mindig az álarc a helyes magyar kifejezés, de szerintem már rég nem fedi a szó a mostani értelmét) került az első helyre, amikor indulok a városba, és hajlamos vagyok a számomra lényeges dolgokat otthon felejteni, mint például telefont, kismagnót, biciklizárat. Mert annyira kínosan ügyelek arra, hogy az arcvédőm nálam legyen! Mivel maximum három dolgot jegyzek meg, a listámon a legutolsó helyezettet párszor felejtettem már itthon, de mit számít egy bicikli, ha ellopják, mit ér az, az életünkhöz képest?! Az mégiscsak fontosabb!
Egy kedves kolozsvári barátom jegyezte meg, amikor elmeséltem neki, hogyan rohantam a busz után, és közben majdnem elütött egy autó. Azóta is mindig az eszemben van a válasza: Edith, a harmincas félóránként jön, de az élet csak egyszer! Habár, ha a reinkarnációnak hinni tudunk, akkor az élet is szinte a végtelenségig ismétlődik…
S akkor még nem említettem a lebiggyesztett szánk szélét, a gyúnyoros, ironikus mosolyt, a nemtetszést kifejező arcot, ezeket mind-mind álarc mögé rejthetjük, és semmiféle erőfeszítésünkbe sem kerül többé!