Tisztálkodási szokásaink régen, ma és a jövőben
Az ember mindig szoros kapcsolatban állt a vízzel: a szomját oltotta vele, élelemhez jutott általa, és felfrissülésre használta. Az ókori görög-római kultúrában a vizet tisztálkodásra, míg a zsidó vallással sokban rokon iszlám elsősorban vallási rítusok részeként alkalmazta a vizet. A középkorban a városokban közös fürdőházak nyíltak, de a járványok terjedésekor bezárták azokat. Sokáig a fürdőzés úgy rögzült a köztudatban, hogy egészségtelen. A magyar tisztálkodó népnek számított, hiszen már a nomád magyarság körében is szokás volt fürdősátor felállítása a táborokban. Az ipari forradalom aztán magával hozta a tisztálkodás forradalmát is. Elterjedt a gazdagabb családok körében az angolvécé és a fürdőszoba is. A szegényebb házakban emeletenként volt egy illemhely, amelynek az állapotát könnyen elképzelhetjük, hiszen akkoriban még a csatornázás nem volt megoldva. A mosakodás egy lavór vízre korlátozódott, és a szappant sem használták túl gyakran. A testszagot és faluhelyen a trágyaszagot az élet természetes velejárójának tekintették. Tudjuk-e kellőképpen értékelni, hogy a lakásunkban iható vezetékes víz áll rendelkezésünkre? Odafigyelünk a mindennapi személyes higiéniánkra? Ha nem vigyázunk a környezetünkre, akkor milyen sors vár az ivóvíz forrásainkra? A fertőzésektől való általános félelem rábír minket arra, hogy gyakorta mossunk kezet és arcot?
Július 22-én a csütörtöki PárBeszédben erről az időszerű témáról társalgunk este tíztől éjfélig. Gyéresi Júlia és Ila Gábor számít a rádióhallgatók aktív részvételére, tartsanak velük!