
November, mint a halottak hónapja
A Marosvásárhelyi Rádió kedden este nyolc órától kezdődő Lélektükör című műsorának meghívottja: dr. Köllő Gábor teológus, vallástörténész, akivel a műsor szerkesztője, Nagy-Bodó Tibor beszélget.
Az utolsó őszi hónap, a november két olyan nappal kezdődik, amikor nem élő személyt köszöntünk valamilyen ünnepe – születése vagy névnapja – alkalmából, hanem a már elhunyt szeretteinkre, embertársainkra emlékezünk. A régi római naptár kilencedik hónapja a november, ebből származik a hónap neve: (novem = kilenc). Régi magyar elnevezése szerint Szent András hava, csillagászati megnevezés szerint a Nyilas hava, a meteorológia pedig őszutó néven tartja számon.
ÉLŐ beszélgetésről lévén szó, a műsor idején a hallgatók is bekapcsolódhatnak a beszélgetésbe!
sms-üzenőfal: 0740 274.165
Facebook: Marosvásárhelyi Rádió – Lélektükör
Lélektükör, kedden este nyolc órától. Hallgassanak minket!