
Megnyerhető – e a marosvásárhelyi városvezetői szék ?
Van polgármesterjelöltje Marosvásárhelynek, két magyar jelölt is versenybe száll a polgármesteri székért. Az RMDSZ jelöltje megnevezése után máris a bírálatok, fanyalgások középpontjába került. Esélyeit az is csorbíthatja, hogy a korábban a Szabad Emberek Pártja szineiben városi tanácsosként tevékenykedő vetélytársa is bejelentette szándékát a megmérettetésre. Milyenképpen érintette meg személyét a bírálatok, fanyalgások özöne, miképpen lát neki ezek megcáfolásának, hogyan került képbe az ő személye és miként igyekszik majd minnél több voksot megszerezni, a kialakult marosvásárhelyi helyzetben azért, hogy ne érje olyan kudarc, mint négy évvel ezelőtt ?
Ezekről a kérdésekről beszélgetünk a mai Naprakész műsorban Soós Zoltán polgármesterjelölttel, a Maros Megyei Múzeum igazgatójával.
Élő adás lévén önök is feltehetik kérdéseiket a jelöltnek, ha a műsor ideje alatt használják elérhetőségeinket.