Mátyás király belpolitikája
A Marosvásárhelyi Rádió és a Kőbe Zárt Múltunk
(2026. június 13-án, szombaton délben egy órától)
a Királyaink Voltak című különálló sorozatának tartalmából:
Hatalmának megszilárdítása és első kormányzati reformjait követően Mátyás király jelentős ellenállásba ütközött, ráadásul pont azok részéről, akik őt eddig mindenben támogatták. A király azonban sikeresen elhárítja az ellene kialakult fenyegetéseket, majd további reformokkal erősíti meg ellenőrzését az ország fölött. Ennek köszönhetően – a hosszú uralkodása végére –, megvalósította a legfőbb célját: szinte abszolút hatalmat épített ki.
Imre Zsolt tanár, történésszel a Királyaink Voltak szerkesztő műsorvezetője, Nagy-Bodó Tibor beszélget.