
Egy éves a Lélektükör
2019. szeptember 10-én 11.00 órától: ÉLŐ Facebook közvetítés
A Marosvásárhelyi Rádió a Lélektükör c. műsort 2018. szeptember negyedikén sugározta először. Akkor is: élőben. Az eltelt egy év alatt, részben sikerült rávilágítanunk a lélek – mint a szeretet forrásának, egész életünket, gondolatainkat, kapcsolatainkat átmelegítő – működésére.
Önmagunk és a körülöttünk lévő világ megismerése talán a legfontosabb emberi teendőnk, hiszen belső és külső valóságunk megértése, elfogadása jelentősen megkönnyítheti mindennapjainkat. Egyénenként, vagy közösségként, de egymás tükrei vagyunk, tükrök melyekbe belenézhetünk saját szándékunk és bátorságunk függvényében.
A Lélektükör önmagunk felfedezéséhez, emberi dimenziónk kiteljesedéséhez, kapcsolataink gazdagításához hivatott hozzájárulni, pszichológiai, szociológiai, spirituális és egyéb vonatkozásokat is figyelembe véve. De beszélni kell még a gondolkodók világáról, és arról is, hogy mi az ami összeköt, és mi az ami sokszor elválaszt minket egymástól.
Egy éves tehát a Lélektükör.
Vendégeinkkel visszatekintünk az eltelt tizenkét hónapra, és persze az elhangzott műsorokra…
Meghívottak – a magyar ábécé sorrendjében:
– dr. Albert Lőrincz Enikő egyetemi tanár, pszichoterapeuta;
– Dóczy Tamás, a Talentum Alapítvány alelnöke;
– Péterfi Éva közgazdász;
– dr. Puskás Attila vallástörténész, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanára;
– Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztője
és nem utolsó sorban:
– dr. Ungvári Zrinyi Imre egyetemi docens, filozófus.