A romániai kommunizmus határairól A szabadság 30 évében
1989. előtt volt egy zöld könyvecske, amely a szabad világba való belépés szimbóluma volt. A zöld könyvecske színe a rendszerváltást követően sötétvörösre változott, súlya pedig 2007 óta jelentősen csökkent – Románia Európai Unióhoz való csatlakozását követően személyazonossági igazolvány felmutatásával léphetünk be az egykori Európai Szén- és Acélközösség országaiba.
A 156/1970-es számú, az útlevelek kibocsátásáról rendelkező dekrétum értelmében elméletileg bárki megkaphatta a határátlépéshez szükséges dokumentumot, a valóságban azonban majdhogynem lehetetlen volt ennek a beszerzése.
Nem mehetett külföldre az, akiről azt feltételezték, hogy szökni próbál; az, akinek adóssága volt, a hatóságok ugyanis attól tartottak, hogy így akar megszabadulni attól; az, akiről azt feltételezték, hogy árthat az ország és a Román Kommunista Párt érdekeinek. A szolgálati utazás valamennyivel egyszerűbb volt 1989 előtt, mint a külföldi magánutazás – ilyenkor a beosztott közvetlen felettese kérvényezte az útlevél kibocsátását a belügyi és nemzetbiztonsági minisztériumtól, amely előtt vállalnia kellett, hogy az illetékes elvtárs vissza fog térni az országba. Az említett dekrétum rendelkezett arról is, hogy hogyan igényelhetett útlevelet az, akinek kirándulni volt kedve és pénze. Szabályozta azt is, hogy melyik országba engedélyeztet a beutazás, ezt az útlevéltípust a Román Szocialista Köztársaság Nemzeti Turisztikai Ügynöksége bocsátotta ki.
Az útlevelek nem az állampolgárok tulajdonában voltak, az utazás előtt néhány nappal kapták kézbe és a hazatérést követő 48 órán belül kötelesek voltak leadni a rendőrségen (156/1970 dekrétum 20. pontja)
Az 1990. január 8-án elfogadott 10-es számú kormányrendelet leegyszerűsítette az útlevelek kibocsátásának a módját, az emberek tömegesen igényelték a szabadság szimbólumát jelentő dokumentumot. Az útlevélosztályok előtt a rendszerváltást követő hónapokban hosszú sorok kígyóztak, mindenki igényt tartott a külföldre való beutazást biztosító dokumentumra, még akkor is, ha tudta nem lesz pénze kirándulni, rokonokat látogatni. A szabadság eufóriája volt ez, amelyet tovább erősített az, hogy 1990 után Magyarországra, Jugoszláviába valamint Bulgáriába nem volt szükség vízumra sem, az útlevél felmutatásával pedig bárki vásárolhatott valutát, főként márkát és dollárt.
A rendszerváltás előtt, főként a ’80-as években az ország határait szigorúan, már-már betegesen őrizte a karhatalom. A határmenti településeken csak indokolt esetben tartózkodhatttak idegenek. Éjszaka a határtól 2000 méteres távolságban senki nem lehetett. Az ország szögesdróttal való bekerítését törvény írta elő, ahogy a büntetőtörvénykönyv 245. cikkelye arról is rendelkezett, hogy 6 hónaptól 3 évig tartó börtönbüntetés jár az illegális határátlépésért (számos alkalommal azonban ennél sokkal keményebb volt a büntetés) amit politikai bűncselekménynek tartottak. A határőrök speciális, a menekülők elfogására kiképzett kutyákat kaptak, éles lőszert használhattak, szabadnappal vagy más kedvezménnyel jutalmazták azokat, akik élve vagy halva, de elfogták azokat, akik át akarták lépni a határt.
A 408/1985-ös számú dekrétum pedig azt is előírta, hogy a határmenti falvak lakói nem beszélhettek külföldiekkel, értelemszerűen azért, hogy ne szerezzenek információkat a szabad világból.
Fotó: miscareaderezistenta.ro
A szigorítás nem volt ok nélküli. Nem az országot védte a párt, hanem a lakosság külföldre menekülését, a tömeges disszidálásokat igyekezett megakadályozni. Ahogyan Herta Müller, aki maga is Németországba szökött, fogalmaz: “A szegénység mellett a menekülés vágya volt az ország lakosságának a második közös sajátossága. Az emberek a szó szoros értelmében bele voltak betegedve a szökési kísérletekbe. Senki nem tudja, hogy pontosan hányan vesztek oda a szabadság felé vezető úton. Ezrekről van szó, de erről senki nem beszél ma sem Romániában”. A diktatúrából való menekülés kísérlete sokszor egyenlő volt az öngyilkossággal.
A zsarnokság elől szülőföldjükről menekülni kényszerülő román, magyar, szász, sváb emberek tragédiája, az útlevélszerzés kálváriája, a megtört emberi sorsok és szétszakított családok képezik A szabadság 30 éve mai adásának az origóját, este 10-től éjfélig.
Szász Attila és Farkas István műsorvezetők állandó meghívottjuk, Gáspárik Attila társaságában várják önöket. A trió ezúttal Frunda György jogásszal is kiegészül. Együtt idézik fel a történelmet, de mindenki történetére kíváncsiak, ezért az élő műsorba a hallgatók is bekapcsolódhatnak.
Telefon: 0265 222 022 vagy 0365 424 434
SMS: 0740 274 165