
A nyelv, a beszéd és a lélek kapcsolata
A Marosvásárhelyi Rádió kedden este nyolc órától kezdődő Lélektükör című műsorának meghívottja: dr. Gyéresi Júlia színművész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem beszédtechnika tanára, az említett intézet adjunktusa, és a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, akivel a műsor szerkesztője, Nagy-Bodó Tibor beszélget.
A beszédet, mint a cselekvés egyedi alkotótevékenységét, az egyén hozza létre az adott kommunikációs helyzetben. A nyelv és a beszéd nagyon szorosan összefügg, ugyanakkor, a beszéd az emberi kommunikáció legkifejezőbb, leggyakoribb, legfontosabb eszköze. Kiemelt kérdések, hogy lehetséges-e nyelv nélkül gondolkodni? Vagy talán a nyelv határozza meg, hogy miként gondolkodunk; és melyik volt előbb? A nyelv és a gondolkodás viszonyáról több vélemény létezik és ezek a nézetek mindenképpen a nyelvfilozófia területére vezetnek vissza.
ÉLŐ beszélgetésről lévén szó, a műsor idején a hallgatók is bekapcsolódhatnak a beszélgetésbe!
Elérhetőségek:
sms-üzenőfal: 0740 274.165
Facebook: Marosvásárhelyi Rádió – Lélektükör – Nagy-Bodó Tibor
Lélektükör, kedden este nyolc órától. Hallgassanak minket!