A magyar dráma napja a Rádiószínpadon
„felrémlett a gondolat, színpadra lehetne vinni a Költõt is, a halhatatlan Madáchot, aki mint hiteles történelmi személy – költõként, rendezõként – élõ híd lenne a színpad és a nézõtér között… Belép a színpadra a tragédia díszpéldányát szívére szorítva, és bemutatkozik, mondván: „Az ember tragédiája, drámai költemény. Kezdtem 1859. február 17-én, végeztem 1860. március 26-án…Színpadi oratóriumunkban a Tragédia utolsó sora – Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!” (Szabó József)
Vasárnap este fél 9 –től Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményéből rendezett előadással ünnepeljük a magyar dráma napját, amelyet – az idén 120 éves -Nagyváradi Szigligeti Színház társulata, 1974. június 7-én mutatott be. A nyilvános előadáson készült archív felvétel első alkalommal hangzik el a Marosvásárhelyi Rádióban.
Madách Imre Az ember tragédiája – Színpadi oratórium három részben előadást Szabó József rendezte ( az alkotási folyamatról lejegyzett gondolatait idézzük:… lásd lent).
Főbb szerepekben: Madách Imre – Czikéli László, Ádám – Miske László, Éva – Csíky Ibolya, Lucifer – Varga Miklós, Az Úr – Lavotta Károly, valamint Halasi Erzsébet, Papp Magda, Óss Enikő, Gábor Katalin, Kiss Törék Ildikó, Kakuts Ágnes, Zalányi Gyula, Vándor András, Gábor József, Halasi Gyula, Varga Tibor László, Wellmann György, Hajdú Géza, Földes László, Tóth Sándor, Balla Miklós, Szabó Lajos, Cseke Sándor, Borsos Barna, Mogyoróssy István, Palóczy Frigyes, Solti Miklós, Wellmann György.
Zene: Vermessy Péter.
„A Tragédia rendezõje hónapokig vagy évekig a legmagányosabb ember…Az én rendezõi magányom a tragédia, mint könyv és a Tragédia, mint színpadi alkotás látszólagos feloldhatatlan ellentmondásának mérlegelésével kezdődött…Létezik-e olyan új elõadási forma, olyan rendezõi és színészi módszer, amellyel a Könyvek Könyve a Drámák Drámájává lényegülhet?…Kínzó rendezõi magányom akkor kezdett feloldódni, amikor felfedeztem, hogy létezik egy korszerû elõadási forma, amelyben a könyv és a dráma egy test egy lélekben olvadhat össze: a színpadi oratórium.
Majd felrémlett a gondolat, színpadra lehetne vinni a Költõt is, a halhatatlan Madáchot, aki mint hiteles történelmi személy – költõként, rendezõként – élõ híd lenne a színpad és a nézõtér között…Úgy jelenik meg elõadásunkban Madách, amint képeiről ismerjük, ahogy álmaimban is gyakran megjelent. Belép a színpadra a tragédia díszpéldányát szívére szorítva, és bemutatkozik, mondván: „Az ember tragédiája, drámai költemény. Kezdtem 1859. február 17-én, végeztem 1860. március 26-án…Színpadi oratóriumunkban a Tragédia utolsó sora – Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál! – nemcsak isteni kinyilatkoztatás, hanem a Színház legbölcsebb tanácsa az emberiségnek. S végezetül: Madách buzdító testamentuma.” – írja Szabó József rendezõ az elõadás mûsorfüzetében megjelent vallomásában.
