A közösségi média képmanipulálása
A Marosvásárhelyi Rádió Digitális Világ
(2023. november 14-én, kedden este nyolc órától élőben)
c. műsorának tartalmából:
Léteznek az objektívekre is szerelhető szűrők, amelyeknek közül néhány képes adni a képnek egy más árnyalatot, továbbá a fényképezőgépeken is el lehet végezni beállításokat annak érdekében, hogy fekete-fehér képet kapjunk. Egy pár évvel ezelőtt pedig különböző programokban lehetett állítgatni a színhőmérsékltet, a kontrasztot és még hosszan sorolhatnánk. Ehhez képest ma már mindez elérthető az okostelefonunkon. Ebben a tekintetben pedig nem arra kell gondolni, hogy az okostelefonok hardveres része annyira fejlett lett, hogy képes ezekre a folyamatokra, bár ez is igaz és a telefonunk gallériájából szerkeszthetjük a fényképeket, a gyakorlat azt mutatja, hogy nincs szükségünk ilyen összetett lépésekre. A közösség médiában ugyanis ott vannak a filterek, amit a szó szoros értelmében ráhúzunk a képre és elérjük a kívánt hatást. De mi marad ezáltal az eredeti képből?
Dr. Jakab Tibor fotóművésszel, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatójával és Kovács Istvánnal, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magiszteri képzésének hallgatójával a Digitális Világ szerkesztője, Nagy-Bodó Szilárd beszélget.