
Ismertették a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformtervezetét
Bejelentette a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformtervezetét Ilie Bolojan miniszterelnök.
Ma déli sajtótájékoztatóján a kormányfő három problémát nevezett meg a jelenlegi rendszerben, amelyek közül a mostani javaslat az első kettőre jelentene megoldást. Az első probléma a miniszterelnök szerint az, hogy a bírák és ügyészek túl korán, 47-49 éves korukban vonulhattak nyugdíjba, amikor karrierjük csúcsán vannak. Ezért a nyugdíjkorhatárt a tervezet szerint esetükben is 65 évre emelik. Ugyanakkor 35 év szolgálati idő lesz szükséges a nyugdíjba vonuláshoz, ami azt jelenti, hogy ha valaki egészen fiatal korától dolgozik a rendszerben, akkor valamivel korábban is nyugdíjba mehet, mint 65 év, viszont minden évért 2 százalékkal kevesebb nyugdíjban fog részesülni.
A második probléma Ilie Bolojan szerint a nyugdíjak mértéke, mivel elmondása szerint az a tény, hogy a nyugdíj összege meghaladta a fizetését, a korai nyugdíjba vonulásra sarkallta a bírákat és ügyészeket. Jelenleg a törvény az utolsó bruttó fizetés 80 százalékában határozza meg a nyugdíj nettó értékét, így az átlagnyugdíjak esetükben 5000 euró körül mozognak, szemben a lakosság átlag 500-600 eurós nyugdíjával. A tervezet szerint a bírák és ügyészek nyugdíjának értékét az utolsó nettó fizetés legfeljebb 70 százalékában határozzák meg – mondta a kormányfő.
A harmadik problémát Ilie Bolojan a nem eléggé világos bértörvényekben látja, amelyek alapján több ezer pert indítottak és nyertek meg a román állammal szemben. A miniszterelnök azt mondta, őszig ennek orvoslását is előkészítik. Ilie Bolojan szerint a délután folyamán a törvénytervezet pontos szövegét is közzéteszik.
A kormány a bírák és ügyészek nyugdíját az utolsó bruttó bérük 80 százalékáról az utolsó nettó fizetésük 70 százalékára korlátozná – jelentette be Ilie Bolojan.
A miniszterelnök elmondta, hogy elemezték az uniós országok nyugdíjrendszereit, és szinte mindegyikben 65 év a bírák és az ügyészek nyugdíjkorhatára, a nyugdíj összege pedig a legtöbb tagállamban az utolsó években kapott fizetésük átlagának bizonyos százaléka.
Ez az arány általában 60-70 százalék. Ezért a kormány a hatályban lévő törvényeket és a korábbi alkotmánybírósági döntéseket figyelembe véve azt javasolja, hogy a romániai bírák és ügyészek nyugdíja ne haladhassa meg az utolsó nettó bérük 70 százalékát – közölte Bolojan, emlékeztetve arra, hogy jelenleg a bírák és ügyészek nyugdíja az utolsó bruttó bérük 80 százaléka, vagyis meghaladja a nettó fizetésük összegét.
A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a kormány 65 évre növelné a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát. Emlékeztetett, hogy jelenleg a bírák és ügyészek 25 év szolgálati idő után, akár 48 évesen is nyugdíjba mehetnek. Ezt a kormány javaslata szerint csak 35 év szolgálati idő után tehetnék meg.
Forrás: Agerpres