
Elrajtolt a második fiskális intézkedéscsomag előkészítése. Az állami vállalatok körmére néznek
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentette a második fiskális intézkedéscsomag előkészítésének az elindítását, amely a kormány költségvetési hiány csökkentésére tett lépéseinek a részeként kerül bemutatásra.
Az új csomag kiegészíti az első intézkedéscsomagot, amelyet parlament előtto felelősségvállalással fogadott el a kormány, célja pedig a közfinanszírozás megszilárdítása a bevételek növelésével és a kiadások csökkentésével. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az intézkedéseket jól fogadták mind az európai tisztségviselők, mind a befektetők. Bolojan szerint a hitelminősítő ügynökségek pozitívan értékelték az első intézkedéscsomagot, és az ország gazdaságpolitikájának a fontos lépésének tekintették. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a jövőbeli fejlődés attól függ, hogy hogyan fogják végrehajtani a következő reformokat.
A következő két hétben a kormány egy új reformcsomagot indít, amely a többségi állami tulajdonú vállalatokat célozza meg.
Az intézkedés célja, hogy csökkentse a veszteségeket, javítsa a közszolgáltatások minőségét, és nagyobb profitot érjenek el, amelyet a közérdek szolgálatába fektetnek be. A kormány ezen célok támogatására jövő héttől kezdődően nyilvánosságra hoz fontos információkat az állami vállalatok vezetéséről és teljesítménymutatóikról. Az állami vállalatok reformja mellett a központi és helyi közigazgatás újragondolása, az adócsalás elleni küzdelem valamint a különnyugdíjak kérdése is szerepel a második fiskális csomagban. A kormányfő hanmgsúlyozta: a különnyugdíjak rendszerének átalakítása mellett szükség lehet a nyugdíjkorhatár egységesítésére is. Azt is kilátásba helyezte, hogy vizsgálat tárgyává tehetik a nyugdíj és az állami fizetés együttes folyósításának lehetőségét. Azt mondta a második fiskális csomag nem csupán kiadáscsökkentést céloz, hanem strukturális reformokat is tartalmaz.