
Idén is megszervezik a sugásfürdői 24 órás kerékpáros kihívást
Feszegetik a határaikat: idén szeptemberben ismét visszatér a sugásfürdői 24 órás kerékpáros kihívás.
A Fitness Tribe Egyesület szeptember első hétvégéjén ötödik alkalommal szervezi a „Sugás 24H Endurance” eseményt, amelyen kétfős csapatoknak egy teljes napon át kell tekerniük a Sepsiszentgyörgy és Sugásfürdő közötti emelkedős, kanyargós szakaszon. A kihívás nem csak a vasembereknek szól, hanem lelkes amatőröket is várnak, akik akár néhány körrel is győztesnek érezhetik magukat – hiszen a cél önmagunk határainak legyőzése és a közösségi élmény megtapasztalása, fogalmazott Lászlóffy Lóránt.
A Fitness Tribe elnöke szerint cél, hogy a csapatoknak 24 órán keresztül kell a lehető legtöbbször teljesíteniük a 9,8 km hosszú, 232 méter szintkülönbséggel tarkított távot a Csaba-forrás és az Erzsébet-forrás között. A szabály egyszerű: a kétfős csapatok tagjainak együtt tekerve kell tartaniuk a ritmust – 30 másodpercnél nagyobb időkülönbség nem lehet közöttük a fordítóknál. Idén legalább 50 csapat nevezését várják augusztus 20-ig.
A jelentkezésről a Fitness Tribe Facebook-oldalán közölnek részleteket. A szervezők idén kiemelten ösztönzik a női csapatok jelentkezését, de extra biztonsági intézkedéseket is bevezetnek és gyerekprogramokat is szerveznek Sugásfürdőn, hogy még családbarátabbá váljon az esemény.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt