• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR5.0600 RON
  • USD4.2961 RON
  • GBP5.8673 RON
  • HUF1.2694 RON
Fotó: Vibe Fesztivál

Elégedettek a szervezők az idei Vibe Fesztivállal

Elégedettek a szervezők az idei Vibe Fesztivállal, amelynek területe idén 6 hektárral megnőtt, így a különböző sátoroknak, színpadoknak nagyobb hely jutott és új elemeket is be tudtak vinni a fesztiválra.

Rés Konrád Gergely, a Vibe Fesztivál igazgatója, elmondta, hogy az előzetes számítások szerint idén is meglesz a 100.000 résztvevő, ahogyan azt is elárulta rádiónknak a fesztivál zárópillanataiban, hogy a jövő évi Vibe július 2-5. között lesz, az idei helyszínen, jegyeket pedig már a mai naptól lehet vásárolni.

A Vibe Fesztiválon jelen volt a Magyar Ifjúsági Értekezlet, a MIÉRT is egy sátorral, ahol VR-szemüvegekkel, társasjátékokkal, olvasmányokkal és jó beszélgetésekkel várták az arra járókat. Ugyanakkor a sátorban levő asztalokra fel volt ragasztva egy lap, amely azt hirdette, hogy „Adományozz te is Parajdnak”, valamint egy QR-kód is megtalálható volt, amit ha az érdeklődők beolvastak a telefonjuk kamerájával akkor eljutottak egy weboldalra, ahol támogatást nyújthattak.

De mennyire vannak tisztában a fiatalok a parajdi, illetve a Maros megyei helyzettel, mennyire érdeklődnek ezen ügy vagy éppen más közéleti ügyek iránt? Erről beszélgettünk Szilágyi Dóra Emesével, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökével.

A háborús gazdaság egyfajta löketet is adhat Európa számára, hiszen azon személyek, akik valamilyen hanyatló, gyengélkedő iparágban dolgoznakl, azok új munkahelyet találhatnak maguknak. Európának az egyik gazdasági motorja, az autógyártás, pedig jelen állás szerint gyengélkedik.

De képes-e ellensúlyozni a háborús gazdaságból potenciálisan származó gazdasági fellendülés Romániában a Bolojan-kabinet deficit-csökkentő intézkedéscsomagját és miért számíthatunk a következő másfél évben az ország gazdaságát illetően?

Erről beszélgettünk Dr. Rácz Béla Gergely közgazdásszal, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar dékánhelyettesével.

A költségvetés helyzetét kezelő intézkedések mellé kellenek olyanok is, amelyek serkentik a gazdaságot, emelte ki Tánczos Barna, miniszterelnök-helyettes, aki arra is rámutatott, hogy szükség van bizonyos közintézmények esetében a karcsúsításra, mert csak így lehet hatékonyabban működtetni az államot.

Marosvásárhelyi Rádió/Nagy-Bodó Szilárd



július 7, 2025