
Kelemen Hunor: Előfordulhat, hogy az RMDSZ nem lesz része a következő kormánynak
Előfordulhat, hogy az RMDSZ nem lesz része a következő kormánynak – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ elnök.
Az RFI-nek adott szerdai interjúban elmondta, a pártok keddi egyeztetése alapján politikai kormány körvonalazódik, amelyben a PSD és a PNL kapná a nagyobb súllyal bíró minisztériumokat, és az USR is ‘bebiztosított magának’ négy tárcát. Az RMDSZ-nek a fejlesztési és a kulturális minisztérium jutna amennyiben sikerül kiegyezniük a kormányprogramban, az adóügyi intézkedésekben – fogalmazott.
Jelen állás szerint az RMDSZ nélkül is megvan a parlamenti többség, és ha a szövetségnek nem lehet befolyása a főbb döntésekre, inkább nem vállal kormányzati szerepet, nem kíván ‘dísz’ lenni a kormányban – szögezte le Kelemen. Hozzátette, a tárgyalások lezárása után döntik el, hogy ezekkel a feltételekkel tagja lesz-e az RMDSZ a koalíciónak vagy sem. Kelemen a rotációs kormányzást is bírálta.
Mint mondta, 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben a rotációs kormányzás vitte csődbe az országot. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor megerősítette, hogy a jelenleg Tánczos Barna vezette pénzügyi tárcát Ilie Bolojan jövendőbeli miniszterelnök kérésére a Nemzeti Liberális Párt kapja.
Forrás: Agerpres